Oldal 34 [34]
OCR
BIRHER NÁNDOR állna, hogy a modern társadalmakban képesek lennénk világosan elkülöníteni az etikai, jogi, vallási feladatokat és normákat, és egyúttal képesek lennénk arra is, hogy ezen normarendek között a kapcsolódási lehetőségeket (párbeszéd és megosztott döntési kompetenciák) megteremtsük. A gyakorlatból tudjuk, hogy valószínűleg már az etika szakértői csoportjának létrehozásánál nagy erővel jelennének meg a csoport funkcióját torzító gazdasági és politikai érdekek. Mégsem teljesen lehetetlen az, amit az imént leírtunk, hiszen — ha nem is pontosan ebben a formában, de — a katolikus szociális tanítás is az itt leírtakhoz hasonló etikai útmutató kíván lenni. Más kérdés, hogy itt sem történik meg a normarendek világos elválasztása, éppen ezért a katolikus szociális tanítással kapcsolatban is sok a kérdés. Hogyan kell értelmezni a sorait? Előírásként? Tanácsként? Vallási parancsként? Különösen nehéz a kérdés megválaszolása annak, aki nem katolikus, vagy történetesen az, de nem kellően jártas az egyházi jogi szabályozás területén. Ezzel együtt a katolikus szociális tanítás mind a mai napig megpróbál erkölcsi iránymutató lenni. Így volt ez már a marxista ideológia és etika ébredése óta — némi fáziskéséssel. Mégis olyan alapvető igazságok kerültek megfogalmazásra, amelyeket a társadalom ugyan jellemzően figyelmen kívül hagyott, ám később ezt megbánta. Gondoljunk csak a kommunizmus vagy a fasizmus kritikájára a második világháború előtt, vagy napjainkban a fenntarthatóság kérdésére. Ugy tűnik, hogy a legutóbbi időkben - részben erre a társadalmi tanításra alapozva, kiváltképpen a teremtésvédelem területén — megindult egy globalis, vallási párbeszédet célul tűző mozgalom. Ez alkalmas lehet arra, hogy a vallások normarendjeit lépésről lépésre a lehetőségekhez mérten összehangolja az alapvető béke érdekében. Az etika területén azonban még nem látszanak ezek a mozgások. Meggyőződésünk, hogy a jogászoknak is kiemelten fontos szerepe lehet abban, hogy a megfelelő társadalmi struktúrák mentén kialakuljanak azok a csoportok, amelyek a társadalom egésze számára tudnak alapvető (erkölcsi) igazságokat megfogalmazni. Ez részben már teljesül a felsőbb bíróságok (alkotmánybíróságok) megalakulásával, esetükben azonban még nagyon gyakran összemosódik a jogi és az erkölcsi érvelésmód. Ha kifejezetten az etikával foglalkozó önálló fórumok nem is jöhetnek létre, az minimumkövetelménynek számít, hogy a felsőbb bíróságok képesek legyenek (jelen körülmények között) a saját etikai feladatukat helyesen értelmezni. Erről írtunk részletesebben az Értékalapú (közJigazgatás című kötetben. 32
