OCR
410 + EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE ként, de művészetüket e magas rendű kultúra degradációjaként értelmezik, amelyben az őslakosok csak torzító képviselői lehetnek az ősi teljességnek és harmóniának. Vagyis — visszatérve az előző gondolatmenethez - a brandesítés során a múlt egy elemének háziasításával szimbolikusan megpróbálják kisajátítani a területet, ellényegtelenítve más, lehetséges diskurzusokat szimbolikus birtoklásával kapcsolatban. Ezzel nemcsak hogy elfedik többek között az őslakos népeknek a helyhez kapcsolódó jogait, de ki is szorítják őket a régió emlékezetéből, múltjából. Ez a gondolatmenet - a régészeti kultúrák domesztikálása a többség számára, valamint az őslakos népek kiszorítása a terület kulturális örökségéből — nem csak itt érhető tetten, hiszen például a Tomszki megyei Puskin Könyvtár által gondozott helytörténeti honlapon is a következőt olvashatjuk: ,, Az itt bemutatott ősi népek így vagy úgy részt vettek szinte minden nyugat-szibériai nép etnogenezisében, kivéve talán az evenkiket, akik nemrégen érkeztek ide a Jenyiszej mellől. Az indoeurópai nyelvű orosz etnoszban ugyancsak jól láthatóak nemcsak a szláv, hanem az indoiráni, a szkíta, finnugor, török etnokulturális rétegek is. Ezért beszélhetünk a kőkorszakban etnikus egység létezéséről, Észak-Eurázsia minden modern népének közös gyökereiről. MI BENNÜK gyökerezünk, és ŐK élnek MIBENNÜNK.55 E szubkontinens minden modern nyelve a svédtől és a finntől a csukcsig, illetve az eszkimóig közös ősnyelvvel bír"955 — állítják. Kicsit később már egyenesen így írnak: , Néhány népnek, akik a középkorban Nyugat-Szibériában laktak, ma is itt élnek a leszármazottai." Vagyis az ősi kultúrák genetikai állománya mindenkiben benne kering, tulajdonképpen kivétel nélkül mindenki igényt tarthat arra, hogy a terület ős lakosának tekintse magát. Így az őslakos népek időbeli elsőbbségének jogát kérdőjelezik meg, ássák alá azzal, hogy az , őslakos népek" fogalmát két alcsoportra osztják: , ősi helyi népekre", akiknek mindenki, így az oroszok is örökösei; és , középkori helyi kultúrákra", akiknek azonban csak a ma ismert szibériai népek az örökösei. Így mindenkinek, köztük az oroszoknak is legalább annyi joguk van a területhez, mint az őslakos népeknek, ha nem több. Hasonló , őstörténeti" érveken alapul az , árjaelmélet" is, ami ugyancsak az oroszok eredendő jogait fejezi ki azokhoz a területekhez, ahol a helyi nacionalizmusok felerősödésének hatására a Szovjetunió szétesése utáni időben az oroszok kezdték magukat idegennek érezni. Az , árjaelmélet" szerint ugyanis az árják lindoeurópaiak, indoirániak) a szlávok, a mai oroszok ősei, akik az őskorban hatalmas birodalmalkajt hoztak létre, mígnem letelepedtek a mai Oroszország területén. Ezért az oroszok a cári 955 Kiemelés az eredetiben. %6 Haporpr 3ananaoû Cuôupu B apesHoctm. Forräs: http:/kraeved.lib.tomsk.ru/page/212/ (utolsó letöltés: 2019.11.07.). 9577 Haponsı 3araıHof CuOnpn B cpetHegekoßbe. Forräs: http://kraeved.lib.tomsk.ru/page/213/ (utolsó letöltés: 2019.11.07.).