OCR
A ,, HANTIK" FOLYÓJA " 383 Előadásainak fontos eleme, hogy , hanti" ruhában, pontosabban saját készítésű ruhában lép fel. Gyakran el is magyarázza annak szigorú szimbolikáját, hiszen , mindig minden jelent valamit, nem csak úgy díszítgették a ruhákat". A gombok a ruhán a madár lábnyomára utalnak; a piros kendő a fején nem más, mint óvó amulett; a piros csík a ruha ujján azért van ott, hogy a keze ne betegedjék meg; a piros szalag a lábán ugyancsak amulett, míg a cipője mintái a vizet, az eget és a világot jeleníti meg. Történeteiben a madarak nemcsak egyszerű állatok, hanem lélekhordozók, a boldogság madarai is. Az erdő pedig egyszerre barátságos és félelmetes, hiszen állandó szereplője a medve, az , Erdő ura", az ,Örökéletű", aki egyszerre tűnik állatnak és istenségnek, illetve magának a világmindenségnek. , Bemész az erdőbe, Ő ott van a fenyők mögött, feletted, előtted, mögötted."97? Vjalova tehát amatőr, autodidakta verselő, tipikus példája a , betolakodó írónak"."" Kívülről, hátrányos helyzetből érkezett szerző, aki hatalmas munkával próbál megfelelni annak a műveltségi, irodalmi ideálnak, amit maga elé tűzött. Mivel felvállalja a helyi hagyományokat, felkéréseket, közéleti szerepet, saját közösségében komoly elismerésre számíthat, fontos szerepet tölt be. Vjalova a tudomány területén is , betolakodó", hiszen egyre több tudományos konferenciára hívják, ahol kiállításai mellett előadóként is szerepel. Házának egyik szobáját múzeumnak rendezte be. És bár tanulmányokat is ír, érzi, hogy igazi műfaja nem a tudományos szöveg: , Előadást írok, de a kezem magától nyúl papírért és ollóért. Alkotni, alkotni!"§"? Témája elsősorban saját papírkivágó művészete, annak szerepe az oktatásban, de írt már leíró néprajzi tanulmányt is." Tudományos szövegeit olvasva ráismerünk arra a szövegtípusra, amit Réger Zita és Kovalcsik Katalin , naiv tudománynak" nevez, amikor a cigányokról, cigányok által írt, tudományosnak szánt szövegeket értelmezték naiv művészetként."" Vjalova történetalkotási stratégiájára is (1) a mesealkotásra jellemző tér és időkeret a jellemző, amiben bármit bármivel össze lehet kapcsolni, és amiben akár helyben élő több ezer éves kultúrának is nevezheti a hantikat."" Ezek az írások is (2) nélkülözik a tudományos problémát, eszköztárat, taxonómiája esetleges, következetlen, és bár próbálja alkalmazni a tudományos szövegek eszköztárának formális elemeit, valójában argumentáció helyett történeteket mesél, elemzések helyett ismeretet terjeszt."? Bevon bármilyen tudományos gondolatot, amit alkalmazhatónak gondol, és ahelyett, §75 Petrucsenko 2010. #4 Lyons 2001; Keszeg é. n.; 2008. 875 Vjalova 2010: 128. 876 Vjalova é. n. 877 Kovalcsik — Réger 1995. 878 Vjalova 2011: 90. 879 ‘V6. a vaszjugani hantik matriarchátusáról írottakat: Vjalova 2006: 48.