OCR
A , HANTIK" FOLYÓJA + 377 egy zsineget kellett húzogatni." Az általa készített , hanti" táska, hátizsák hímzésének köszönhetően elsősorban az ajándékboltok szuvenírtárgyaira hasonlít, az általa használt , hanti" elnevezés pedig nem hátizsákot, hanem tűtartó táskát jelent.§" Ezenkívül táskákat és takarókat is készít foltvarrásos technikával: , Az amerikaiak azt mondják rá, patchwork. De a shantikc is mindig foglalkoztak ezzel, hagyományosan." Az a művészeti ág, ami igazán híressé teszi őt, az egyedinek tartott papírkivágási technikája. Ennek semmiféle , hanti" előzménye nincsen, 88 ezt Vjalova maga sem állítja. A technika egyértelműen gyerekkorára emlékezteti: édesanyja újságpapírból vágott ki függönyöket, amiket állat- &s faagmintákkal díszítettek, a polcokat csipkésre kivágott papírokkal fedték le, maga pedig sok szalvétát, poháralátétet vágott, az ablakokra hópihéket készített. Sokkal előbb ismerte meg a papírkivágást, mint a rajzolást, bevallása szerint ceruzát először csak az iskolában látott. Megjelent interjúiban, a vele készített beszélgetésben azt hangsúlyozta, hogy technikája egyedi, nincs analógiája sehol a világon," előképei pedig csak ezek a halvány gyerekkori emlékek. Míg korábban arról beszélt, hogy megpróbálta a technikát nyírfakéregre is átvinni, sikertelenül," ma egyre gyakrabban úgy interpretálja, mintha a kivágás eredetileg , hanti" nyírfakéreg-díszítési technika lett volna, ezt ismerte volna meg először, ezzel kezdett volna dolgozni, és később ökológiai okokból vitte volna át papírra, hogy ne kelljen emiatt a fákat bántania.?"! A sajtó azonban hajlandó volt ezt a technikát , hantiként" elismerni: , ez egy sajátos díszítőművészeti forma, ami a »hantik« között szelesen elterjedt”.°°? Söt technikäjänak a hanti diszitömüveszeti hagyomänyokkal való rokonítása a néprajzi szakirodalomban is felbukkant. Rüngyina"?? szerint §46 Tucskova 2001: 126. 47 ,KaBJTAK — CYMKa C OTACIEHAAMH JUIA XPAHCHHA ATOJOK, HUTOK UH Apyroii Menon” (Mogutajev 1996: 93). §48 Hacsak arra nem gondolunk, hogy Sirelius a nyirkéreg-diszités öt lehetséges módja közül az egyiknek a kivägäst nevezi (Lukina - Szokolova - Szjäzi 2005: 193). §49 A papírkivágás Kínában igen elterjedt művészeti ág, 2009 óta része az UNESCO világörökségi listájának (vö. McCormick 2011: 285; Terebess Ázsia Lexikon: http:/terebess. hu/keletkultinfo/lexikon/papirkivagas.html (utolsó letöltes: 2020.08.28.); Töth 2010). A viläg mäs pontjain is ismert technika a papirkivägäs, Euröpäban legismertebb formäja a 18. századtól igen népszerű árnykép-technika, melyek közül minden bizonnyal a Hans Christian Andersen készítette , sziluettek" a leghíresebbek: Hans Christian Andersen’s Paper Cuts in The Royal Library — http://wayback-01.kb.dk/wayback/20101108104614/ (utolsö letöltes: 2016.11.12.); http://www2.kb.dk/elib/mss/hcaklip/index-en.htm (utolsö letöltes: 2016.11.12.). Vjalova 2006: 47. 5! TTIIY yuntca y Hanexapı Banosoit http://www.sokik.ru/news-4243. html (utols6 letéltés: 2016.11.12.). 852 Kapracokckaa Neeraumg IIpmHama yyactue B VII MeXIYHAPOTHOM KoHKypce-hecraBa]e „Ipasısnk Tonopa” http://www.sokik.ru/news-5297.html (utolsó letöltés: 2016.11.12.). #53 Rüngyina 2013a. 85 o