OCR
A KITELEPÍTETTEK FOLYÓJA " 153 szokásban az, hogy az ajtót éjszakára bezárják. Csak akkor zárják be az ajtót, ha az egész család elmegy otthonról hosszú időre halászni vagy cirbolyát gyűjteni. Így csukják be az ajtót: betámasztják az ajtót kívülről egy bottal, és bent hagynak a házban mindent, ami vagyonuk csak van. A rendetlenségük miatt a ház körül, az utcán mindig találni szertehagyott kötelet, jármot, baltát vagy valami mást - és ez mind meg is marad a maga helyén. Nemrég azonban elkezdtek lakatokat vásárolni, és bezárni a lábaskamráikat. Ez azért történt, mert a Tarai Kaini területről való parasztok, akikkel az osztjákok kereskedelmi kapcsolatban vannak, elkezdtek különböző dolgokat ellopni a kamráikból."?89 A vegyes házasságok Az, hogy az „osztjäkok” -— az első években - a betelepítetteknél nagyobb létbiztonságban éltek, komoly vonzerő volt a kitelepített asszonyok számára, hogy , osztják" férfihoz menjenek férjhez. Még gyakoribb volt az, hogy a kitelepítettek családjai a lányaikat , osztjákhoz" adták azért, hogy ezzel legalább a lányuk megélhetését biztosítani tudják, illetve hogy a gyerekük révén ők is kapcsolatba kerüljenek egy ilyen családdal, ezáltal számíthassanak segítségükre. , Ezeknek [az »osztjdkoknak«] mind orosz feleségtik volt. Tudod, a szükség vitte őket arra, hogy osztjákhoz menjenek férjhez. "31 után, amikor nehéz volt. Szenvedtek az éhségtől, éhen haltak sokan. Az osztják meg, egy kicsit mindig... Húst ejt el, halat, főként halat ettek. Tó ugye rengeteg van." A visszaemlékezések gyakran konkrétan utalnak arra, hogy ezek nyíltan érdekházasságok voltak: , És a mieink, a kitelepítettek sokan mentek férjhez osztjákhoz. Mert életben akartak maradni. Nem valami szerelem miatt, hanem csak a túlélés miatt. Sokan voltak." A vegyes házasságok gyakoriságában komoly szerepe lehetett annak a szabályozásnak is, hogy 1939-től azok, akik a parancsnokság joghatálya alá nem tartozó helyiekkel házasodtak össze, ugyancsak kikerültek annak hatálya alól.99 Az , osztjákok" is gyakran említik a vegyes házasságokat, és kiemelik, hogy az asszonyok ilyen esetekben maguk is gyakran megtanultak , osztjákul".?"! Arra is gyakran utalnak, hogy eleinte a helyi adminisztráció nem támogatta 389 Krasznov 1877: 3. 390 Erről lásd kötetünkben a 103. oldalon. 391 Korábban is voltak már vegyes házasságok az , osztjákok" és a betelepült , szabad oroszok" között, bár ezeket 1926-ban még nem tartotta tömegesnek Orlova (1926: 70]. Ugyanennek a tanulmányának egy másik helyén azonban már így ír erről: , Letelepedtek az osztják falvakban, nősülnek, de még inkább hozzámennek az osztjákokhoz. Igaz, egyelőre egyes orosz asszonyok, beházasodva egy osztják családba, teljesen alávetik magukat a hatásának (nyelv, szokás, gyereknevelés stb.)." (Uo. 81.)