Oldal 148 [148]
OCR
146 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE nézte, mindenhol emberek. . . És az emberek az Omszki megyéből még sosem láttak senkit ebből a népből, odamentek, mégiscsak érdekes, megnézegették. Ott állt, a magassága körülbelül, mint az enyém, a lábai. [mutatja] — Görbék. — Aha, fekete szemek, mindenkinek érdekes volt megnézegetni. És hát senki nem... Ő félt. Aztán összeismerkedett a nagyapám ezzel az osztjákkal, és összebarátkoztak. Aha. Mondja neki a nagyapám, hogy nálunk van az a tó, Szaltain, hatalmas tó, azon halásztak... És ott csak csónakok voltak, bödönhajók. És ez a tó, a történetére emlékszem, mert amióta csak van ez a tó, azóta egy ember sem fulladt bele. — Igen? — Igen. És ez a tó... imádkoztak hozzá, ez olyan különleges tó volt." A segítség A kitelepítésről szóló történetek elsődleges találkozási pontja — ami egyaránt szerepel a kitelepítettek és az , osztjákok" visszaemlékezéseiben is — a segítség kérdése. Az , osztjákok" a kitelepítések kapcsán elsőként leggyakrabban azt emelik ki, hogy a kitelepítettek nekik köszönhetően élték túl az első időszakot: , ezek a kitelepítettek az osztjákoknak köszönhetően maradtak életben". A kitelepítettek szerintük képtelenek voltak önmagukat eltartani, egyrészt azért, mert gyakorlatilag felszerelések nélkül kerültek ide (,, Rengeteg embert tettek ki a tajgába egy fűrésszel és egy fejszével. Csak a hantik segítettek nekik"), másrészt pedig azért, mert általában más természeti környezetből, más életmódot igénylő területekről telepítették ide őket, így az itteni viszonyokhoz nehezen tudtak alkalmazkodni, az , osztjákok" szemében , ügyetlenek, tehetetlenek" voltak. Az elbeszélésekben azt, hogy rendszeresen segítettek a kitelepítetteknek, időnként összekapcsolták az , osztják" vendégszeretettel, a mások iránt érzett felelösseg erzesevel:?®* „Vendegszeretök voltunk. Az osztjakok, ha Ehesek is, de ha van egy szelet kenyerük, azt megosztják. Az osztjákok ilyenek." Ez a szolidaritás — ami az ismeretlenekre is kiterjed — az oka a vadászházakban rendszeresen hátrahagyott száraz tűzifának, gyufának, legalább egy alkalomra elegendő ételnek, italnak. A vendég méltó és diszkrét fogadása a visszaemlékezések szerint alapvető szabály volt: , A nagyanyám mindig mondta: ha bejön hozzád egy úton járó, sose kérdezd, ki ő, honnan jött, miért van itt. Etesd meg. Ha eljön az ideje, majd maga elmondja, amit akar." Ezt a tulajdonságukat kifejezetten , osztják" sajátosságként élték meg, szembeállítva például a helyi oroszokkal. Ebben a beszélgetésrészletben az , osztják" férj oktatja ki orosz feleségét a vendéglátás kötelező jellegéről: , Amikor Kátya 384 A vaszjugáni , osztjákok" mások iránti felelősségvállalásához, valamint a kapzsisághoz való viszonyához lásd: Nagy Z. 2000.
