OCR
A KITELEPÍTETTEK FOLYÓJA ® 127 — Anyáddal egy osztályban tanultunk. Ötödik osztálytól kezdve, ötödikben, hatodikban és hetedikben. Együtt fejeztük be a hetedik osztályt. Eleinte dolgozott... Én a hetedik osztály befejezése után a kolhozban kezdtem el dolgozni, ő pedig gazdasági munkákkal foglalkozott. Aztán engem kineveztek a kolhoz számfejtőjévé, ő pedig maradt a szövetkezetben. Később pedig kinevezték pénztárosnak abba a szövetkezetbe, ahova azután engem is felvettek. Egy évet dolgoztam ott a kolhozban. És ahol ő dolgozott, a szövetkezetben, a vezetőséget, az elnököt és a könyvelőt elítélték, büntetést szabtak ki, és börtönbe vitték őket. Engem akkor neveztek ki ebbe a szövetkezetbe főkönyvelőnek. Eleinte gazdasági munkakörben volt, azután kinevezték munkavezető helyettesnek. És így házasodtunk össze: ő munkavezető helyettes volt, én pedig könyvelő a szövetkezetben... , Ti ilyenek meg olyanok vagytok!" Az interjú 2012. augusztus 19-én, vasárnap készült. Akkor éppen Kargaszokban, a járásközpontban laktam, és onnan kerestem fel néhány beszélgetőtársat a szomszédos településeken, ebben az esetben a Pavlovóhoz tartozó, vele gyakorlatilag összeépült Pasnyán. Beszélgetőtársaim egy idős, német származású házaspár, Marija Andrejevna Bender és Andrej Andrejevics Gidrih voltak. A férfi 1923-ban, felesége 1928-ban született, beszélgetésünk idején a kilencvenedik, illetve nyolcvanötödik születésnapjuk küszöbén álltak. A beszélgetés a házuk pitvarán zajlott, egy asztal mellett ültünk mindhárman, az öreg, de tisztán tartott házban. Andrej Andrejeviccsel végig egy helyben maradtunk, a felesége időnként felkelt, hogy gondoskodjon a macskáról vagy beteg lányáról. A beszélgetés elsősorban a férj és köztem zajlott, Marija Andrejevna inkább csak kommentálta az eseményeket: kiegészítette, belekérdezett, sóhajokkal és halk jajongással mintegy kontrázott férjének. A köztük lévő mély összhang, csaknem harmónia nem csak ebben nyilvánult meg. A , kontrázás" másik oka biztosan az volt, hogy tudta, férje igen nagyot hall, alig-alig érti meg, amit mondanak neki. Egyrészt hiába próbáltam minél hangosabban beszélni, gyakran kellett kisegítenie, hogy megértessem magam a férjével. Másrészt pedig Andrej Andrejevics nem hallotta, amit mellette mondtak, így mondandója monologikus volt. A monologikus előadásmód, valamint a férfi előrehaladott életkora abban is megmutatkozott, hogy többször elismételte, amit korábban már elmondott. Felesége szerint ez egyébként is szokása: mindig elmondja ugyanazt egymás után akár többször is. A beszélgetésen végigkövethető ez a körkörösség: a kitelepítésről beszélgetve végighalad a kitelepítésének előzményein, az utazáson, a megérkezésekor tapasztalt nehézségeken, édesapja sorsán, és végül, mielőtt témát váltana, mintegy a történet lezárásaként, mindannyiszor a házasságkötésüket említi. A kitelepítés története így teljes számára: a szenvedéstörténet