Oldal 26 [26]
OCR
24 + EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE János gondozásában megjelent A vízimadarak népe. Tanulmányok a finnugor rokon népek élete és műveltsége köréből," a Hoppál Mihály válogatta A Tejút fiai. Tanulmányok a finnugor népek hitvilágáról, vagy éppen a Mikesy Gábor nevével fémjelzett A finnugor népek története — ez a pontosság nem fedezhető fel." Az általam ismert utolsó, a finnugor nyelvű népek kultúrájáról szóló néprajzi mű címe is Az uráli népek néprajza." Ugyan nem kétséges, hogy a szerzők mindegyike tökéletesen tisztában volt azzal, hogy hogyan is kell értelmezni a , finnugor rokonság" gondolatát, ez szóhasználatukban nem mutatkozott meg. Ezzel valójában ők maguk is a felszínen tartották, a szóhasználatukkal relevánssá teszik a , finnugorizmus" ellen megjelenő, a nyelvi, genetikai és kulturális rokonság közötti különbségekre fittyet hányó alternatív rokonsági elméleteket." A magyarországi finnugor néprajzi kutatások konzervativizmusában nyilvánvalóan szerepe volt annak is, hogy az első világháború kitörésével gyakorlatilag megszűntek a rendszeres magyar kutatások Oroszország és különösen Szibéria területén, és ezek csak az 1990-es években indultak be újra. Nagyon kevés kivételt lehet említeni, jelentősebb szibériai terepkutatásokat szinte csak Diószegi Vilmos, majd évtizedekkel később Schmidt Éva és Hoppál Mihály végzett. Az új tereptapasztalatok hiánya a finnugor kutatásokat jellemzően hagyatékfeldolgozássá tette. A nyelvészetben közvetlen anyaggyűjtésre lehetőséget adott az első világháború Esztergom melletti hadifogolytábora, ahol Beke Ödön mari, Fokos-Fuchs Dávid komi, Klemm Antal mordvin, Kúnos Ignác tatár, Munkácsi Bernát pedig udmurt és oszét kutatásokat végzett, illetve anyagot tudtak gyűjteni az orosz nagyvárosokban tanuló diákoktól is." Ennek ellenére generációk dolgoztak Reguly, majd Munkácsi és Pápay hagyatékának kiadásával, értelmezésével, illetve most készül a hazai szakma - az eddig is elérhető anyagok gondozása után ~ Schmidt Eva húsz évre titkosított anyagának tudományos feldolgozására. Ez a hagyaték-központúság, az új nyelvi adatok hiánya sokáig szinte holt nyelvekké változtatta a kutatásban a finnugor nyelveket. Soha nem felejtem el azt a beszélgetést, amelyben egy finnugor nyelvész az 1990-es években azt fejtette ki, hogy lényegi különbség van a belső vagy külső nevekkel megnevezett nyelvek között, hiszen például , osztják nyelvnek" azt a szövegkorpuszt kell tekinteni, amit a 19-20. század fordulóján ott járt kutatók lejegyeztek, míg , hanti nyelv" alatt a hantik mai nyelvhasználatát kell érteni, azt, ami még nincs az archívumokban. A finnugor nyelvtudománynak is idő kellett ahhoz, hogy alkalmazkodjon a terepkutatások megnyíló lehetőségeihez, és ne holt nyelvekként viszonyuljon a finnugor nyelvekhez. 56 Gulya 1975. 57 Nanovíszky 1996. 58 Kerezsi 2009. 52 Honti 2010; 2012; Pusztay 1977; 1978; 1995. 60 Pl. Honti László az akkori Leningrádban (Honti 1986).
