Oldal 24 [24]
OCR
22 " EGY FOLYÓ TÖBB ÉLETE oka is. 1887-ben jelent meg Herman Ottó gigantikus, kétkötetes, rendkívül anyaggazdag könyve a magyar halászatról, ami az egyik legismertebb kérdéssé tette a néprajztudományon belül a halászatot. Márpedig, ahogy Jankó írja: a , néprajzi feladatok kiválasztásában csakis az adhatott alapot, hogy néprajzunk mely fejezetei azok, melyeket már elég alaposan ismerünk, mert eredményes összehasonlító munkálatról csak akkor lehet szó, ha az összehasonlító anyagnak egyaránt ismerjük úgy a magyar, mint oroszföldi elemeit"."" Ugyanakkor legalább ekkora jelentősége van annak, hogy a halászatot — a pásztorkodás mellett - Herman a magyarság ősfoglalkozásaként határozta meg. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a halászatot az emberiség egyik legalapvetőbb élelemszerzési technikájának tartotta, " másrészt Herman bizonyítottnak látta azt is, hogy a halászat a magyar kultúrának ősi eleme, hiszen erre utal 1) a magyarok és elődeik mindenkori lakhelyének kiválasztása; 2) az ősi eredetű történeti mesterszavak; 3) a halászat számos ősi, magyar eredetű technikája; valamint 4) az is, hogy az írásos emlékek mindig halásznépként emlegették a magyarokat. A halászat tehát az a terület — vélte Jankó Herman alapján -, ahol pontosan meg lehet állapítani és nyomon lehet követni a magyar kultúra kapcsolatát a többi finnugor nyelvű nép kultúrájával. Ugyan a halászat „ösfoglalkozäs” voltät Jankó a könyvében már határozottan cáfolta, ez az elmélet mégis egyértelműen meghatározta témafelvetését. Az sem tekinthető véletlennek, hogy Jankó János a halászat mellett még a magyar ősvallásnak a samanizmussal való rokonságát kívánta részletesen kutatni. Ez a kérdés is ugyanazzal a kettősséggel indokolható: a magyar ősvallás samanizmusként való felfogása addigra már komoly szakirodalmi hagyományt teremtett, " másrészt pedig ekkoriban a magyar ősvallás keleti eredetét gyakorlatilag vitathatatlannak tartották. Jankónak ezt a kérdést nem sikerült részletesen tanulmányoznia, mindössze egy rövid cikksorozata jelent meg a samanizmusról." Végső soron a rokonságalapú gondolkodás kialakított egy sajátos kultúraszemléletet is. A finnugor néprajz kutatói a szibériai népek kultúráját a korabeli nyelvtörténet mintájára különböző időkben, különböző népektől átvett (avagy , eredeti") elemek mozaikszerű konglomerátumának látták. Ebben a kultúra végső lényege a múltja, régisége volt. A kultúra tehát egyfajta örökség, amit őseinktől kaptunk, amit mi csak tovább örökítünk. Ez szélsőséges esetekben azt is jelenti, hogy valójában nem az embereknek van 16 Jankó 1900a: 10. " Ettől, az ő megfogalmazásában, , tagadhatatlanul lényegesen függött mindenkoron az ember fennmaradása; e foglalkozás alakulására és fejlődésére nézve legközvetetlenebbül hatott a parancsoló szükség, az éhség; minthogy pedig ez folytonos kielégítést kívánt és kíván ma is, a halászat szerszáma és ennek járása már igen korán fejlődött ki" (Herman 1898: 7). 148 Vö. Dömötör 1990. 4 Jankó 1900b.
