OCR
108 + A MEGÉRTÉS ÉDES ÖRÖME 2) A fent vázolt körülmények, az állandó kényszer, a harcoló felek által rájuk gyakorolt nyomás a célból, hogy megnyerjék a támogatásukat, elégséges magyarázattal szolgálnak a brúk látszólag hűtlen, kétkulacsos, csalárd vagy álnok magatartására. A brúk mindig annak hódolnak be, aki jelen van, és közvetlen veszélyforrást jelent a számukra — a körülmények függvényében oda-vissza ingadozva a hadviselő felek között. Egy itt nem idézett szövegben Khői Saráng hosszú történetet mesélt el nekem arról, hogyan sikerült megvédeni magukat mindkét féltől, szövetségesüknek kiadva magukat, egyben kölcsönösen beárulva, információkkal látva el őket a másikról: , elmenetre is volt utunk, meg visszajövetelre 157 — zárta a történetet! E túlélési stratégiát számos szövegpélda bizonyítja. 1. szöveg: A) — Ha jöttek a vietnámiak, és azt mondták, harcoljunk velük [az ő oldalukon], harcoltunk! Ha jöttek az amerikaiak, és azt mondták, hogy harcoljunk velük [az ő oldalukon], harcoltunk! B) — Ha ők [a vietnámiak] háborúba visznek bennünket, akkor harcolunk is az ő oldalukon, , fiatalabb testvér—idősebb testvér" viszony van köztünk. De ha bármilyen más ország (nuóc) idejön, majd az 15 háborúba visz bennünket, ám ugyanakkor szépen is viselkedik velünk, azzal is , fiatalabb testvér—idősebb testvér" viszonyban leszünk! Mi ilyenek vagyunk, őket is , fiatalabb testver-idösebb testver”-nek fogjuk hivni! 2. szöveg: A) — Akärkinek a katonäi is voltunk, parancsra csináltuk, de a halált nem szerettük! Nem bizony. — Azért csináltátok mindig, mert megparancsolták? — Igen, mert azt mondták, hogy , valakinek mennie kell" vagy , nektek mennetek kell", és senki sem mondhatta azt, hogy nem megy. Hát elmentünk. B) — Az ember azért ment el katonának, mert kényszerítették rá. A franciáknak nem lehetett azt mondani, hogy nem megy az ember katonának. Értesítettük hát a kommunistákat is erről. [...] Az akkori Viet Minh nem volt ilyen merev, mint ma. A Viet Minh idejebeli kommunisták rugalmasak voltak. Ha elmentél francia katonának, hát elmentél; ha megtörtént, hát így szóltak: , ha harcra kerül a sor, és lőni fogsz, majd fölénk lőj! — Tényleg így megbeszélték? — Tényleg! Majd fölénk lőj! — Ne lőjön rájuk? — Ne bizony, lőjön más! Fölénk lőj! És mikor a töltényt a fejük vagy a fejünk fölé lőttük ki, tudta, hogy vele szemben ott , jó"? emberek vannak! Es aztán később rákérdezett, ki is volt ott, melyik brú? 3) Egy további visszatérő gondolat, ami a szövegekben gyakran feltűnik, a vietnámiaknak tulajdonított mentalitás. A békés és félénk brúkkal szemben