OCR
„FENT” ES „LENT”: A BRÜK ES „ZoMIA”: 1]. resz + 93 a brúk evangelizálása. Elsőként a protestánsok érkeztek," a térhoditäsuk kezdetben európai résztvevők nélkül folyt. Egy, a vietnámi protestáns egyház 100 éves történetét tárgyaló, vietnámi nyelvű írásból? tudjuk, hogy egy bizonyos Ngő ván Lái nevű vietnámi lelkész már 1935-ben Khe Sanh-ban működött, róla azonban ezen az egy említésen kívül nincs adatunk." 1942-ben került először a brúk kézé Bui Tan Léc lelkész, akinek a neve összeforrt a brúk közötti evangelizáció történetével."! A protestantizmus nagyobb mérvű terjedése a brúk között azonban mégis kétségkívül a Miller házaspár, John D. Miller és Carolyn Paine Miller tevékenységéhez fűződik, akik a Wycliffe Bible Translators* és a Summer Institute of Linguistics** tamogatasaval 1961 és 1975 között éltek a brúk között, bibliafordítással (hozzá kapcsolódóan nyelvészeti kutatással, plusz a brú írásbeliség megalkotásával)?" és protestáns hittérítéssel foglalkozva. Tevékenységük színhelye először Khe Sanh volt (1961-1968),°° majd később, amikor a hadi események alakulása miatt Khe 28 A katolikus térítés bemutatását itt most mellőzöm, mivel ők a brúk által lakott terület centrumába, Khe Sanh-ba először 1964-ben értek fel, s 1968-ban, a Tet-offenzíva idején már (a protestánsokkal együtt) távozniuk is kellett. A további részleteket Id. Vargyas 2017. 29 Nguyen Vän Binh 2011. °° Phu Hoang Le az „Evangelical Church of Viet Nam” 1911-1965 közötti törtenetet tärgyalö S (1972: 259) Quang Tri-ben, Khe Sanh helyén, de a telepiilés nevének meghatarozasa nélkül már kereszttel jelez egy , helyi templomot, amit vietnámi lelkész vezet" — ez minden bizonnyal Ngő ván Lái személyére utal. Róla— nem véletlenül! — az 1972-ben áttelepített brúk között, Ea Hiu-ban (Kröng Pach, Dák LÁk tartomány) működő protestáns egyházközség honlapján a közelmúltban megjelent, vietnámi nyelvű írásból tájékozódhatunk. Ld. Anonim 2016. Wycliffe Bible Translators, mai nevén Wycliffe Global Alliance (2011), olyan keresztény (protestáns) világszervezet, amelynek célja a Bibliának a világ összes nyelvére való lefordítása. Alapításának éve 1942. 3 Summer Institute of Linguistics (SIL): világméretű szervezet a kevéssé vagy egyáltalán nem ismert és kutatott nyelvek tanulmányozására, fejlesztésére, az írásbeliség kidolgozására. E nyelvek kutatása a tudományos célokon túl mindenekelőtt a Biblia lefordítását, illetve helyi közösségi fejlesztési programok kidolgozását célozza. A mai nevén SIL International kezdetei 1919-re mennek vissza (William Cameron Townsend), formálisan azonban 1934-ben alakult meg. Ázsiában (a Fülöp-szigeteken és onnan kiindulva egész Óceániában) 1953-ban kezdte meg a tevékenységét. A SIL-t döntő részben a Wycliffe Bible Translators, International finanszírozza, amelynek , leányvállalataként" tekint magára a SIL épp ezért. Ld. http:/www.sil.org/sil és https://en.wikipedia.org/wiki/ SIL International Ld. Brú Biblia 1981. A Miller házaspárról semmiféle életrajz nem hozzáférhető nyilvánosan: publikációkban vagy az interneten sem találtam semmiféle pontos vagy főleg részletes életrajzot róluk, kapcsolatba kerülni velük nem tudok. Így az életükre vonatkozó adatokat elszórt forrásokból kellett összeállítanom. Franciául megjelent könyvemben (Vargyas 2000) ezért még 1958-ra tettem vietnámi tevékenységük megkezdését; ez a jelenlegi adatok birtokában téves. Hickey (2002: 222-223) tudösitäsäböl annyi biztos, hogy Khe Sanh-t 1968. január 21-én az utolsók között hagyták el. 3 3 D 3 E 3. a