Oldal 121 [121]
OCR
Az alkalmi költészetről annyira személyesek és alkalomhoz kötöttek. Ámde mi marad a kora újkori alkalmi költészetből, ha végül az , alkalmat" is elhagyjuk belőle? Mivel a kora újkor költészete mindig valamilyen konkrét kommunikációs kontextust lehetővé tévő alkalomba ágyazódik, ezért — állítja Wels — semmi sem marad végül a modernitás alkalmiköltészet-definíciójából: se a szubjektivitás, se a poétikai megkötöttség, se a retorikusság, és legvégül még a megkülönböztető jegyként funkcionáló konkrét alkalom sem. Mivel az ,alkalmi költészet" az érzékenység korának szelleméből származó olyan ideológiai konstrukció, amely a műfaj tételesen cáfolható megkülönböztető jegyeit is önkényesen állapította meg, ezért maga az , alkalmi költészet" kategóriája is teljesen használhatatlan a kora újkori költészet jellegzetességeinek a meghatározásához. Az irodalomtörténet minden korszakára jellemző, ám megkülönböztető jelleggel nem bíró tematikus rendszerezésre viszont annál inkább alkalmas, hiszen minden korban találkozhatunk esküvői, temetési, üdvözlő vagy gratulációs verssel. Thomas Borgstedt mAs irányból kezdi ki az alkalmi költészethez társított , alkalom" fogalmát. Szerinte a műfaj szokásos összekapcsolása egy aktuális, valós eseménnyel (tatsachliche Gelegenheit) túlságosan szociológiai megközelítése egy irodalmi kérdésnek." Másként fogalmazva: nem biztos, hogy jót tesz a műfaji meghatározásnak az, ha egy adott szövegnek bizonyos társadalmi és cselekvési kontextusokban és szituációkban kell intézményesülnie ahhoz, hogy egyáltalán irodalmi műfajként — mintegy szociológiai nullpontként — körvonalazódhasson. Ugyanakkor ezzel önmagában véve talán még nem is lenne probléma, ha a műfajelmélet ezen szociológiai fogalmával tisztán meg lehetne ragadni a műfaj/alműfaj differentia specificáját. Azonban a többi műfaj is — dalok vagy tragédiák — irodalmon kívüli körülmények között (im Rahmen außerliterarischer Bedingungen) keletkezik, tehät konkret — akár nyilvános — élethelyzet, ha ügy tetszik, alkalom, esemeny tärsithatö hozzäjuk. Másfelől, ha nem csupán az adott esemény alkalmával olvassák fel vagy mondják el, hanem egy erre készített alkalmi nyomtatványban ki is adják, vagy akár később szerzői gyűjteményes verseskötetbe szerkesztik, esetleg paratextusként más kiadásban lát napvilágot, akkor a szövegnek megváltozik mind a performatív, mind pedig a mediális pozíciója, és egy új kommunikációs helyzetben találja magát. A szöveg leválik az alkalomról, és ezzel a definitívnek szánt szociológiai aspektus máris eltolódik a szintúgy homályosnak hangzé ,irodalmisäg” irányába. Ebben az esetben viszont az irodalmiság azt jelenti, hogy a szöveg az egyszeri és megismételhetetlen alkalom zárt időbeliségéből is kilépve már egy történelmen átívelő kommunikációs szituációba lép be, amivel viszont ténylegesen ki is jelentkezik abból a társadalmi helyzetből, amelyben megszületett. Söt, ezzel az elszakadässal fikcionälödik is, hiszen a mindenkori olvasó egyre homályosabb és távolabbi viszonyban van az eseménnyel, ténylegesen egyre nehezebb felmérnie fantázia és valóság határait. (Erre nagyon jó példa lehet Valerian Mader kö75 BorssTEpr 2010, 230-232. 119
