Oldal 118 [118]
OCR
Az alkalmi költészetről szép szemeket nem vetett, a" kik soha Poétai tüzet magokban nem érzettek, ’s nem is érzenek, ha tsak valamely szembetűnő alkalmatosság nem ingerli őket a poétáskodásra: akkor pedig bezzeg van dolga a" szegény Músáknak, úton, útfélen, Falun, Városon, Kortsmákon mindenütt kiabálják őket, szálj le Músám, serkeny fel Mú sám, űlj fel Músám, danolj Músám, segíts Mú sám, ne hagyj Músám s a t. Nem kilentz Mú sa, de kilentszáz sem győzne eleget tenni, annyin vannak ezek az Urak, és olly nagyon szolgáltatják magokat. Mihelyt pedig vége van a jeles alkalmatosságnak: ők is, mint a Tántz, vendégeskedés és éjtszakázás miatt kifáradt vendégek, lenyúgosznak a Parnassus’ bodzai kézt,’s a’ halhatatlansagnak boldog reménysége alatt aggódatlan alusznak mind addig, míg valamely újabb solennitásnak lármája azt nem kiáltja fülökbe: Kelj fel Poéta! melyre minden bodza berkek Kelj fel Mú sámmal zendűlnek meg. Hogy lehetne már az illyen Poétáktól ollyan remeket várni, a mi tsak a hosszas gyakorlasnak, a’ tzél szerént való olvasásnak, és a" természet s az emberi szív" esméretének foganatja" Még azok is, a kik magokat így tökélletesítették, és a Természettől Zsenivel áldattak meg, még az igaz Poéták is, mondom, az Occasiónális szerzeményekben ritkán, igen ritkán szerentsések. Okát könnyű általlátni, az ollyan versek, a mint ama józan, és éles ítéletű Horatius mondja, a mellyek sok idő, és sok vakarás által tökélletességre nem vivődtek, nem fognak a nagy emberek Könyvházainak ékességek lenni". 116
