Oldal 115 [115]
OCR
Az alkalmi költészetről részek összeilleszthetőségének a tudását birtokolja. A jó alkalmi költemény abban az értelemben dísze az eseménynek, hogy — az aptum értelmében is — illik, jól illeszkedik az eseményhez, miközben az esemény magát a verset mint szöveget illusztrációként díszíti. Ha Kant tetoválásképénél maradunk, akkor a tetoválóművész és az alkalmi költemény szerzője hasonlóképp funkcionál. A tetoválás esztétikai értelemben akkor nevezhető jónak, ha nem csupán a tetoválás formálja az embert, hanem az ember is a tetoválást, vagy másként fogalmazva: ha nemcsak az ember a tetoválás hordozója, hanem az adott tetoválás is hordozója az embernek. Ha a tetoválás kevesebb lenne az ember nélkül, és a tetoválást hordozó ember kevesebb lenne a tetoválás nélkül, akkor nevezhető egy tetoválás esztétikai értelemben jól sikerült alkotásnak. Gadamer gondolatmenetét továbbfűzve, az alkalmi költészetet érdemes párhuzamba állítani az építőművészettel. Az analógia több, mint puszta metafora. Így ír az építőművészet, a tér és a decorum kapcsolatáról Ikiemelés M. D.]:® „Az epitömüvészet egyáltalán a teret formálja. A tér mindent átfog, ami térben létezik. Ezért az építőművészet valamennyi bemutatási formát átfogja: minden képzőművészeti alkotást, minden ornamentumot - s mindezen túl a költészet, a zene, a színművészet és a tánc ábrázolásának is — a legtöbb esetben — az építőművészet teremt helyet. Mivel a művészetek egészét átfogja, mindenütt érvényesíti saját szempontját. Ez a dekoráció szempontja. Az építőművészet ezt a szempontot az olyan művészeti formákkal szemben is megőrzi, melyeknek alkotásai nem lehetnek dekoratívak, hanem értelemkörük zártságánál fogva önmagukra összpontosulnak. Az újabb kutatás kezd visszaemlékezni arra, hogy ez minden képzőművészeti alkotásra érvényes, melynek helyét előre meghatározták, amikor megrendelték. Még az emelvényen álló, önálló szobor sem igazán független a dekoratív összefüggéstől, hanem egy életösszefüggés reprezentatív fokozására szolgál, melybe díszítményként beilleszkedik. Még a költészet és a zene sem illik bármilyen térhez — pedig ezek a lehető legszabadabban mozognak, és mindenütt elő lehet őket adni —, hanem bizonyos környezet, például a színház, a hangversenyterem vagy a templom a megfelelő hely számukra. Itt sem arról van szó, hogy utólag, külsőlegesen helyet találunk egy magában véve kész képződménynek, hanem magának a műnek a térformáló potenciája az, aminek engedelmeskedünk, és a műnek ugyanúgy illenie kell az adottságokhoz, mint ahogy másrészt maga is feltételeket támaszt". (Vajon egy bélyegnek mint vizuális iparművészeti terméknek mi az autentikus helye? A feladott postai küldemény vagy a bélyegalbum? Hiszen olyanok a bélyegalbumban, mintha kiállított festmények lennének egy galériában. Elveszítették eredeti terüket és ezzel eredeti funkciójukat is, ahogy az alkalmi költemények is elveszítik, ha kiszakítják őket eredeti közegükből, és valamilyen gyűjteményes verseskötetben kapnak új helyet.) Az alkalmi költemények mindaddig, amíg nem adják ki azokat gyűjteményes kötetekben, ténylegesen egy társadalmi eseményhez köthetők, amelyeknek pedig nemcsak 58 GADAMER 2003, 188-189. 113
