Oldal 110 [110]
OCR
Az alkalmi költészetről saját bevallása szerint — maga Goethe is alkalmi verseket ír, de általában véve az is a cél, hogy alkalmi verseket írjunk. Wels arra is felhívja a figyelmet, hogy egy vers „szubjektivitäsänak” a merteke egyältalän nem függ a vers alkalomhoz kötöttségétől. Ahogyan a , modernitásra", úgy a 16-17. századra is igaz, hogy egy költemény egyedisege (Individualität) alapvetően a költő elhatározásától, stiláris képességeitől, korának ízlésnormáitól függ, és nem utolsósorban annak mértékétől, hogy ezeknek mennyire hajlandó alávetni magát." De még mielőtt továbbmennénk, rögtön érdemes közbevetni Annika Rockenberger éles kritikáját Wels kritériumaival szemben, aki szerint se a , szubjektivitás" hiányát, se pedig a még csak most tárgyalandó erős poétikai és retorikai szabályozottságot nem használta soha senki az alkalmi költészet definíciójaként. Ugyanakkor nehéz lenne megítélni, hogy Rockenberger kritikája mennyire jogos, és pontosan mire alapozta azt. Végül azért nyitva hagyja a , költői szubjektivitás és egyéniség" kérdését az alkalmi költészettel kapcsolatban. A kérdés eldöntésének előfeltételeként a terminusok szabatosabb definícióját és az alkalmi versek nagy mennyiségű corpusának a vizsgálatát határozza meg azzal a kitétellel, hogy ne csak azokat a szerzőket vonják be a vizsgálatba, akiket az irodalomtörténet-írás már eleve irodalmi szerzőként határozott meg." Másodszor Wels arra is figyelmeztet, abból, hogy egy adott korban létezik valamiféle szövegekben előírt általános poétikai norma, még nem következik az, hogy e kor költői szövegei meg is felelnek e poétika szabályainak. A poétikatípusú szövegek kora újkori műfajának létezéséből — általában véve — egyáltalán nem következik, hogy ezek a poétikák tényleges normatív funkciót töltöttek volna be. Wels egyenesen a régebbi kutatások naivitását látja abban, ahogy az a poétika és a költői szöveg egyszerű ok-okozati kapcsolatát feltételezte. Azonban pcétikai kötöttségek — amiknek meg kellene felelni a korban — pont azért nincsenek az alkalmi költészettel kapcsolatban, mert a 18. századig nem találkozunk semmiféle összefoglaló, kodifikált és normatív erejű rendszerezéssel.5 Talán épp azért nincsenek is ilyenek, mert az alkalmi versek olyannyira elterjedtek voltak, 3 WeLs 2010, 12. 34 RockENBERGER 2013, 642-644. 35 A 18. századi poétikák viszont már meglehetősen lekicsinylő hangnemben emlegetik a műfajt. Jó példa lehet erre Johann Bernhard Basedow (1724-1790) több mint 600 oldalas poétikája, amelynek legutolsó oldalán mindössze fél oldalt szän Von Gelegenbeitsgedichten cím alatt az alkalmi költészetnek. Ráadásul ezt is úgy kezdi, hogy majd" megfeledkezett az alkalmi költeményekről, pedig megérdemelnék. Hiszen mi jót lehetne mondani valakinek újévkor, a születésnapján, a névnapján, a házassága, halála, előléptetése, vagy jubileuma alkalmából, ha különösebb értékekkel és érdemekkel nem is rendelkezik az illető? Ilyenkor ellen kell állni a kísértésnek és nem szabad verset írni, különben költői becsületünket is elveszítjük. BAszpow 1756, 621. Két évtizeddel korábban Gottsched hasonlóképp gúnyos — ám nagyon is gyakorlatias — megjegyzést tesz azon temetésekkel kapcsolatban, amelyeken semmi sajnálnivaló nincs a halotton. Kár lenne jajveszékelni a halott felett, és vigasztalni az egybegyűlteket, ha valójában mindenkinek a terhére volt csak, és nem is gyászolja senki. A bölcs szónok ilyenkor jobban teszi, ha nem kerít ennek nagy feneket, hiszen olyasvalakit hevesen siratni, aki nélkül a világ jól meg tud lenni, sőt nélküle talán még jobb hellyé is vált, az óhatatlanul a szatirikus gúny, és nevetség tárgyává lesz. GOTTSCHED 1739, 526-527. 108
