Oldal 226 [226]
OCR
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG más, mint az, amit , többnyelvűségnek" szokás nevezni. Minden beszélő beszédmódjaira érvényes leírási lehetőség ez, függetlenül attól, hogy az adott beszélő egy-, két- vagy többnyelvű beszélőként értelmeződik az adott társadalmi konstellációban.?? Az elsődleges szocializáció a családban történik, ahol a közösség által használt változattal ismerkedik a gyermek, és ahol a kétnyelvűsége megalapozódik. Azonban a másodlagos szocializáció már az állam hivatalos nyelvén keresztül megy végbe, ami azt jelenti, hogy a nyelvek közötti egyenlőtlenség, a presztízskülönbség elég hamar, már az óvodában megjelenik — hacsak nincs a közösségnek saját nyelvű oktatási intézménye. Ezzel a formával kapcsolatban azonban gyorsan előkerül a szegregáció vádja — miközben más nemzetiség esetében az államok támogatják saját nyelvük fejlesztését, az elsőnyelvi kultúra megismerését. Igaz, ott rendelkezésre áll a nyelvországuk (anyaországuk) sztenderdizált és kodifikált nyelvváltozatán készült tananyag az oktatás minden szintjén, ami az írásbeliség kidolgozásával birkózó cigányságnak még hiányzik, emellett a tantárgyak sikeres tanításához szükséges szaknyelvi szókincs is hiányos. A nemzeti nyelvek sztenderdizált és kodifikált változatának tervezési folyamata sem volt mentes az érdekellentétektől, viszont ezekhez képest a területfüggetlen nyelvek kidolgozása jóval nagyobb kihívást jelent. A kelet-közép-európai nemzeti nyelvek normatív változata akkor jött létre, amikor megvolt az esély a nemzetté válásra — ennek az egyik legfontosabb jelképe lett a saját nyelv, a saját írásrendszer, az írott nyelv fokozatos és folyamatos fejlesztése, tökéletesítése. Az írás alapját alkotó grafémákat és a beszédhangokat ugyanazokkal a módszerekkel hangolják össze a kelet-közép-európai és dél-európai cigány nyelvek tervezői, mint ahogy ez évszázadokkal korábban a nemzeti nyelveknél is történt: a hehezetesen ejtett hangokat h-t tartalmazö betükapcsolatok (kh, ph, th), az s, cs, Zs, dzs, valamint a palatalizált hangokat az állam nyelvében meghonosodott írásjelek szerint vagy diakritikus, tehát mellékjeles betűk jelzik, vagy betűkapcsolatok. Kérdés azonban az, hogy az egy országon belül letelepedett, saját írásbeliséggel nem rendelkező nyelvi csoportok hogyan juthatnak az írásbeliséghez: egy mindenki számára idegen (állam) nyelven, vagy egy olyan nyelvváltozat módosításai, kidolgozása révén, amit az egy területen élők többsége használ. A romani esetében célszerű elfogadni, hogy egy ideig még nem lesz egyetlen normatív változat, noha nem lehetetlen. A sztenderdet képviselő központ (nemzetállam) és a közösség egészét odavonzó motiváció és hasznosság hiányában azonban hagyományos módon nem tud megvalósulni.?? Yaron Matras transznacionális alapokra 322 Heltai János: Transzlingválás — elmélet és gyakorlat, Budapest, Gondolat, 2020, 38. 323 Uo., 71. + 224 +
