Oldal 120 [120]
OCR
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG nyelvet vagy nyelveket használt, és ha többet, akkor volt-e köztük a világihoz hasonló funkciómegosztás? Kijelenthetjük, hogy volt: a formális szertartásnyelv, a misekönyvek nyelve a latin volt, de a prédikációkat minden bizonnyal a hívek nyelvén mondták, hiszen ezeknek nem kizárólag szakrális szerepük volt. Az előző fejezetekben már szó esett arról, hogy a dokumentumok (oklevelek, adománylevelek, alapítólevelek stb.) tanúsága szerint a törvényhozó hatalom írásbelisége latin lett Európa nyugati és középső részein, ott, ahol a latinnak és nem a görögnek volt hagyománya. Kelet-Közép-Európában, ahol a nemzeti nyelvek nyelvjárások feletti, normatív, kodifikált változatát a 18-19. század folyamán alakították ki a nyelvtervezők, egészen a 19. század közepéig a latin látta el a hivatalos, jogi, közigazgatási, diplomáciai és tudományos nyelv feladatait. Kelet-Európában viszont — bizánci hatásra — főként a görög, kisebb mértékben a latin töltötte be ezt a szerepet, az egyház pedig az óegyházi liturgikus nyelvet használta. Ugyanakkor számos utalást találunk arra, hogy a hivatalos szóbeliségben nem a latint, illetve a görögöt, hanem az országban éppen uralkodó többség nyelvét használták. A vernakuláris nyelvek, a területi nyelvváltozatok helyéről, szerepéről, a népnyelvek és a műveltségnyelv funkcionális elkülönítéséről szóló gondolatok először Dante műveiben jelentek meg, aki nemcsak a La Commedia nyelvéül választotta szülőföldje dialektusát, hanem önálló — latinul írt — könyvet is szentelt a nyelvi változatok kérdéseinek A nép nyelvén való ékesszólásról (De vulgari eloguentia, kb. 1306) címmel. Ebben elkülönítette egymástól a természetes, szabályozatlan, utánzással elsajátítható népnyelvet (anyanyelvet) és a hosszú évek alatt megtanulható, szabályozott latint. Az anyanyelv elismerésével és fejlesztésével nem kisebb célt tűzött maga elé, mint az olasz irodalmi nyelv megteremtését, ami majd — Dante nyelvtervezői elképzelése szerint — egy későbbi, egységes és nem kis fejedelemségekre tagolt itáliai birodalom közös nyelve is lehet valamikor. Umberto Eco A tökéletes nyelv keresése című könyvében úgy véli, hogy , Dante [...] a tökéletes nyelv helyreállítójának szerepét osztja magára, s e nagyratörő elképzeléséből fakadóan ahelyett, hogy nehezményezné a nyelvek sokféleségét, dicséri szinte elemi erejüket, megújhodási, átváltozási képességüket. Éppen a nyelvek e sokat hangoztatott kreativitásának köszönhetően vállalkozhat Dante arra, hogy letűnt példák felkutatása helyett egy korszerű és természetes nyelv kimunkálását tűzze ki célul"."7 Dante elképzelései a saját korában ismeretlenek maradtak, majd csak a két évszázaddal később, 1582-ben Firenzében alapított és ma is működő Accademia della Crusca"§ szótárkészítő és nyelvtervező tevékenysége nyomán valósultak meg. 167 Umberto Eco: A tökéletes nyelv keresése, Budapest, Atlantisz, 1998, 57. 168 Az Accademia della Crusca honlapja: http://www.accademiadellacrusca.it/it/copertina s 118 +
