Oldal 118 [118]
OCR
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG A nyelvi hovatartozás mint nemzetépítő tényező a 18-19. század folyamán jelent meg Európában. Tehát nem minden történelmi korszakban beszélhetünk nemzeti nyelvről, mivel ez a jelző a , nemzet" fogalmát is magában foglalja, aminek viszont csak az 1789-es francia forradalom idején született meg a mai tartalma."§ Addig inkább vernakuláris népnyelvekről (lingua vernacula) érdemes beszélni. A társadalmi színtéren megjelenő nyelvi identitást ezeknek a nyelveknek a nemzeti nyelvvé válása, szimbolikus értékének megkérdőjelezhetetlensége, a formális helyzetekre is kiterjedő használata, oktatása, a latin lingua franca visszaszorulása, valamint az állami ideológiákkal együtt változó nyelvideológiák minősége befolyásolja. A különféle etnikumok által közösen birtokolt területek azonban e téren is további kérdéseket vethetnek fel, például azt, hogy egy két- és többnyelvű környezetben, családban csak egy nyelvi identitása lehet-e az egyénnek, van-e kettős identitás, illetve az ilyen helyzetekben hogyan alakul az egyéni és a közösségi önazonosság meghatározása. Fogadjuk el azt, hogy az egy nyelvhez kötődő identitás a homogén nyelvi környezetre jellemző - ilyen például Magyarország magyar etnikumú népességének önazonossága, de többnyelvű környezetben az identitás meghatározása már lényegesen összetettebb feladat. A funkcionális kétnyelvűséget alapul véve célszerű a dominanciákat is figyelembe venni, ezért inkább többes nyelvi identitásról beszélni. A NÉPNYELV ÉS A NEMZETI NYELV A nemzeti nyelv fogalma sokkal szűkebb értelmezési tartománnyal rendelkezik, mint a jelző nélküli nyelv tartalma, és történeti, ideológiai szempontból eltér a vernakuláris népnyelv fogalmától is. Minden olyan kommunikációs eszközt nyelvnek nevezhetünk, amely az emberek érzelmeinek, gondolatainak a kifejezését, az egymás közötti interakcióját szolgálja. Az azonos gyökerű nyelvek számos változatban léteznek: vannak olyanok, amelyeket önálló nyelvként tartunk számon (pl. neolatin nyelvek csoportjában a spanyol, a portugál, a francia), mások pedig dialektusként léteznek (pl. az olasz dimenziók a magyarságkutatásban, Budapest, MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsäg, 2008, 153-170; Kiss Jenö: Identitäs és anyanyelv a magyarság történetében, Magyar Tudomány, 178. évf., 2017/7, 805—809; Lanstyák István: Nyelvi ideológiák és filozófiák, Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2009/1, 27-44; Nádor Orsolya: Nyelv — identitások — nyelvi identités, in Misad Katalin — Csehy Zoltän (szerk.): Nova Posoniensia IX. Pozsony, Szenczi Molnár Albert Egyesület, 2019, 7-29; Puskás Tünde: Nyelv, identitás és nyelvpolitika Európában, Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2000/1, 69-84; Tolcsvai Nagy Gábor: Nyely, érték, közösség, Budapest, Gondolat, 2004. 165 Puskás: Nyelv, identitás és nyelvpolitika. s 116 "
