Seite 80 [80]
OCR
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG ség kulcsszerepét, valamint azt, hogy a nyelvpolitikát mindig egy szűk réteg alakítja. Ez a kelet-közép-európai nyelvi régió nemzeti nyelvei esetére teljesen igaz, sőt meg is tudjuk nevezni a nyelvalakítókat. A nyelvpolitika részben az állami intézményekben, részben az emberi kapcsolatokban valósul meg, és jelentősen befolyásolja a tömegtájékoztatás is. Ez utóbbi a 20. század folyamán alakult ki, akkor váltak tömegesen médiafogyasztóvá az emberek, napjainkban pedig a közösségi média kereteiben kapcsolódik össze ez utóbbi két színtér. A politikai érdekek érvényesülése alapján Bochman három nagyobb területet különít el: a) a nyelvi konfliktusok megoldása, b) a nyelvi korpusztervezés, nyelvi kultúra, c) a diskurzusszabályozás. A legmélyebben a nyelvi konfliktusokkal foglalkozik, hét csoportba rendezve mutatja be azokat a dimenziókat és funkciókat, amik konfliktushelyzetet eredményezhetnek. Nem mindegy például, hogy egy nyelvi rendszer mennyire autonóm, milyen fokon áll a sztenderdizálása, a nyelvet beszélők földrajzi elhelyezkedése milyen arányokat mutat, milyen mértékben azonosulnak a nyelvet beszélők az adott nyelvvel, az illető állam keretei között milyen a presztízse, mennyire széles körűek a társadalomban betöltött funkciói, és milyen a nyelv jogi helyzete. Az államok gyakorlata a nyelvi konfliktushelyzetek megoldására alapvetően kétirányú: asszimilációs vagy egyenjogúsító. Az előbbi a nemzetállamokra jellemző: például Magyarországon a 19. század második felében, Romániában az 1970-es évek végén, illetve az 1990-es években Szlovákiában és a 21. század első két évtizedében Ukrajnában az asszimilációra való törekvés jellemezte a politikát. Az egyenrangúság ugyanis olyan stabil belpolitikai és gazdasági helyzetet feltételez, ahol a kisebbségek külön jogainak biztosítása nem okoz nehézséget a többségnek. A fentiekhez szorosan kapcsolódik a második csoport, ahol Bochman a nyelvi korpusztervezés és a nyelvi kultúra tartalmát elemzi. Itt alapvető ideológiai háttérként a hagyománytisztelet és a modernizmus szembenállását, valamint a saját forrásokra támaszkodó és az önálló nemzeti identitás bizonyításából fakadó autocentrizmus (pl. a magyar nyelvújítás) és az idegen mintákat követő heterocentrizmus kettősségét jeleníti meg. Ezek valamelyikéhez kapcsolódnak a vizsgált nyelv tervezésénél alkalmazott stratégiák, amelyeket jellemezhet elhatárolódás, integráció, a diglossziaviszony megszüntetését szolgáló egységesítés vagy a nemzeti ideológiáknak alárendelt, autocentrista purizmus (pl. a magyar személy- és földrajzi nevek nacionalizálása, tehát az államnyelv szerinti használata). A harmadik alapvető területként megjelölt diskurzusszabályozás, tehát a különböző nyelvi kódokhoz való hozzáférés lehetősége szintén fontos része a nyelvpolitikának, hiszen idetartozik többek között az iskolákban folyó írás- és olvasástanítás, a szaknyelv közérthetőségének kérdése. Az elmondottak értelmezhetők nemzeti keretben, de nemzetközi összefüggésekben is, hiszen a nyelvpolitika lehet a gazdasági vagy akár .78 +
