Seite 46 [46]
OCR
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG alapszókincsük alapján, összehasonlító módszerrel visszavezethetők az egy nyelvcsaládba tartozó nyelvek. Ezt a , nyelvet" — például a proto-indoeurópait vagy a proto-urálit senki sem használta az utólag kikövetkeztetett formában: a számos grammatikai és lexikai közös elem mellett a sokféleség, a változatosság jellemezhette. A nyelvrokonság megállapítása, a régmúlt nyelvállapotainak, változásainak elemzése, az összevetések nyomán kialakult eredmény annál biztosabb, minél több írott forrás áll a kutatók rendelkezésére. A nyelvtörténeti kutatások alapján állítható, hogy az európai nyelvek többsége indoeurópai, de vannak finnugor (pl. finn, észt, magyar), kaukázusi és altaji nyelvek is — utóbbiak Oroszország és Grúzia területén honosak. Az egyes rokonnyelvek hasonlóságát tekintve persze meglehetősen nagy különbségeket lehet tapasztalni attól függően, hogy az évszázadok során milyen távolra kerültek egymástól, illetve milyen egyéb, nem rokonnyelvi hatások érték őket."? A magyarul beszélők elődei és a rokon nyelveket beszélők ősei több ezer éve távolodtak el egymástól, a finneket, az észteket és a magyarokat más-más nyelvi és kulturális hatások érték, ezért nyelveik rokonsága a hétköznapi ember számára nem is magától értetődő. Ezzel szemben a szláv nyelvek késői szétválása, a keleti, déli, nyugati szláv nyelvek szoros kapcsolata nemcsak a kutatók és az érintett etnikumok számára világos, hanem még a nyelvtanulók dolgát is megkönnyíti a grammatikai és a lexikai hasonlóság. A tipológiai osztályozás alapja a nyelv formai rendszere, így a hangok típusai (pl. használnak-e csettintőket, diftongusokat), a szóalakot létrehozó morfológiai jegyek, valamint a szórend. Eszerint — Adam Smith, Friedrich Schlegel, Franz Bopp rendszerezése alapján — agglutináló (affixáló), flektáló (szintetikus), izoláló (analitikus) és Wilhelm von Humboldt kiegészítése nyomán inkorporáló (mai elnevezéssel: poliszintetikus) típusú nyelveket lehet megkülönböztetni. Általában nem csak egy csoport grammatikai tulajdonságait hordozzák az egyes nyelvek: például a magyar döntően agglutináló, de esetenként kimutathatók a szótő megváltozása miatti flektáló (pl. a tesz-vesz-csoport alakváltozataiban), sőt az egyeztetésnél az inkorporáló tulajdonságok is (vettem egy kenyelmes nyari cipö+!t). A kelet-közep-euröpai szläv nyelvekben viszont megtalälhatök mind a flektälö tulajdonságok, főként az igék és származékaik esetében, pl. E/1. jelen időben 12 A magyar nyelv finnugor rokonságával kapcsolatosan is számos szakmai (és szakmaiatlan, puszán ideákra támaszkodó) vita folyt az elmúlt évszázadokban, és folyik ma is. Ezekről tájékoztatnak egyebek között Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány. Rénszarvas vagy csodaszarvas? Nyelvtörténet és művelődéstörténet, Budapest, Typotex, 2011; Honti László: Anyanyelvünk atyafisagaröl es a nyelvrokonság ismérveiről. Tények és vágyak, Budapest, Tinta, 2012; Bakró-Nagy Marianne (szerk.): Okok és okozat. A magyar nyelv eredetéről történeti, szociálpszichológiai és filozófiai megközelítésben, Budapest, Gondolat, 2018. + 44 ¢
