OCR
KELET-KÖZÉP-EURÓPA MINT NYELVTUDOMÁNYI KUTATÁSI TEREP me Már a földrajzi és a történeti bevezetőben is jól körvonalazható kulcsfogalomként jelent meg a nyelv. A Földön használatos nyelvek közül alig van olyan, sőt talán nincs is, amelyiknek a beszélői ne kerülnének kapcsolatba más nyelvekkel. A több mint hétezer nyelvhez azonban csak alig kétszáz önálló állam kapcsolódik, ami egyebek között azt is jelenti, hogy több nyelv történeti, szociolingvisztikai, dialektológiai, nyelvtervezési folyamatát együttesen kell ismerni ahhoz, hogy egy nyelvi térség természetéről, működéséről, az ott élőkre gyakorolt hatásáról véleményt alkothassunk. Ez a fejezet azokat a nyelvtudományi területeket tekinti át röviden, amelyek több nyelv összevetésére, társadalmi szerepének vizsgálatára is kiterjednek, és átfogó, alapozó jellegű tudást adnak a térség nyelvi viszonyainak megértéséhez. Az első csoportot két történeti meghatározottságú terület, a nyelvtipológia és az areális nyelvészet szerepének bemutatása alkotja. Erre építve következik a kontaktológia, valamint a térségre jellemző két- és többnyelvűség áttekintése, amit ez az alfejezet nyelvpolitikai és szociolingvisztikai szempontok középpontba állításával tárgyal. A nyelvtervezéssel itt külön nem foglalkozunk, mert mindegyik, az egyes nyelvek sztenderdizációját, normatív változataik létrejöttét tárgyaló fejezet keretét ez adja. Természetesen a nyelvészet minden területe hozzátehet valamit a kelet-középeurópai népek nyelveinek történeti, fonetikai, morfológiai, szintaktikai rendszerének áttekintéséhez, dialektológiai és szociolingvisztikai jellemzőinek feltárásához, ezeket tételesen nem tárgyaljuk ebben a fejezetben, mert szétfeszítené a könyv kereteit, viszont az egyes nyelvek nyelvtervezési folyamataihoz kapcsolódva érintjük majd ezeket is. A NYELVTIPOLÓGIA Amióta a 19. században elterjedt a nyelvvizsgálat történeti-összehasonlító szemlélete és módszere, a nyelveket genetikus és tipológiai szempontok alapján sorolják csoportokba. A genetikus osztályozás azt jelenti, hogy a kutatók logikai úton kikövetkeztetnek egy alapnyelvet, amelyre fonetikai, morfológiai jellemzőik, .43 +