Oldal 43 [43]
OCR
KELET-KÖZÉP-EURÓPA MINT TÖRTÉNELMI TÉRSÉG Közép-Európa keleti határvidékén a közös történelmi tudat és a nyelv mint nemzetformáló eszköz a 18. század végétől folyamatosan kiemelt szerepet játszik a nemzeti törekvések érvényesítésében. Kelet-Közép-Európa részben a betelepítések, részben a természetes belső migráció következtében etnikai szempontból évszázadok óta erősen kevert, soknyelvű régió, ahol a 19-20. századi problémák jelentős része még a 21. század elején sem oldódott meg. A többség és kisebbség hétköznapjaiban ma is megnyilvánuló, akár egymás fizikai bántalmazásáig is elfajuló nyelvi intolerancia beleilleszkedik az államok által vezérelt, kirekesztő, asszimilációra épülő kisebbség- és nyelvpolitikájába, ezzel a nyelv a politika hatékony eszközévé válik. Bárdos-Féltoronyi geopolitikai monográfiájában erről a nemzetformáló és konfliktusgerjesztő eszközről a következőket írja: A 19. század elején Európa nagy területein hiányzott még az újkori államkeret, elsősorban a középső és keleti térségekben, ha az akkor fennálló birodalmakat nem veszszük számításba. Hiányzott a társadalmi közösségek egyesítésének alapja. A politika olyan új tartalmakat keresett, amelyek a széles társadalom számára jobban elfoghatónak bizonyulhattak, így a nyelv, a vallás és a kultúra talaján kialakulhatott a „kultürnemzet” fogalma, amely az újkori nemzetállam kialakulásához vezető út fontos állomása. A nyelv, a vallás és a kultúra manipulálhatóak és ideológiailag értelmezhetőek, s akár , a nép ópiumává" is válhatnak. Az ezek által táplált gondolkodás tehát elsősorban a történelmet tartja fontosnak, s emiatt a , tiszta" eszmeáramlatoknál jobban függ a történelmi helyzettől." A történelmi gondolkodás, a múlt nemzetközpontú és mítoszoktól sem mentes magyarázata, az egyes történelmi és politikai események hosszú távú traumaként való megélése, továbbvitele generációkon keresztül, a párbeszéd hiánya, az együttműködés korlátozott volta Kelet-Közép-Európa népeinek általános jellemzője ma is. A nyelvi nemzettudat erőteljességét, egyben megosztó természetét mutatja az a tény is, hogy az 1990-es évek elején, a demokratikus rendszerváltások időszaka után szinte minden országban születtek olyan törvények, amelyek a területükön élő, nem a többségi etnikumhoz és nyelvközösséghez tartozó csoportok nyelvhasználati jogaira, főként azok korlátozására vonatkoztak, mivel ezek az országok továbbra is nemzetállamként határozták meg magukat. “| Bardos-Féltoronyi Miklés: Bevezetés a geopolitikába, Budapest, LHarmattan, 2006, 67. + Al e
