Page 36 [36]
OCR
NÁDOR ORSOLYA: A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI NYELVI TÉRSÉG nyugat- és észak-eurépaiakkal — olyan népek vívják, melyek az állami és nemzeti lét bizonytalanságában s az ebből származó félelemben élnek több nemzedék óta. E népek állami életük jövőjét az egynyelvű emberek összetartozására akarják alapozni, a nyelvi háborúk kimenetelétől függ meglévő vagy vágyaikban kívánt állami keretük léte vagy nem léte, s a nyelvi statisztika eredményeitől várják határaik vagy határigényeik eldőltét." Noha a második világháború után létrejött új szövetségi rendszer a , keleti blokkba" tartozó országok számára kényszerű együttműködés volt, nyugatról nézve a szovjet érdekszféra egységesen , keletnek" tűnt, ezzel együtt Közép-Európa és Kelet-Közép-Európa tartalma, érdekessége kiürülni látszott, de legalábbis háttérbe szorult néhány évtizedre. A prágai tavasz idején, 1968-ban került ismét a térség az európai társadalmi érdeklődés középpontjába. Akkor vált népszerűvé ismét ez a téma és maga a terminus is a régió változásaira érzékeny társadalomtudósok írásaiban, amikor a nyolcvanas években megkezdődött a szocialista-kommunista rendszer szétesése. A cseh származású Milan Kundera, aki a 20. század végi demokratikus átalakítások emblematikus alakja lett, az akkor még a szovjet érdekövezetbe tartozó országok , másként gondolkodó", tehát a rendszertől elhatárolódó értelmiségi csoportjának tagjaként a közös kulturális örökségre hivta fel a figyelmet The Tragedy of Central Europe (1984)? című esszéjében. A második világháború után Európa középső részét a politika elzárta a Nyugattól, amelyhez szellemi-kulturális hagyománya, társadalmi fejlődése, művészettörténete alapján tartozik, és beszorította egy tőle idegen, keleti kultúrába. Az írás megjelenése után tíz évvel azok az országok, amelyekre Kundera utalt — köztük a sok példával előforduló Magyarország is — ismét a Nyugat részévé váltak. A szovjet birodalom államszövetsége szétesett, vezető szerepe megszűnt, majd a szovjet ideológia is gyorsan eltűnt a térségből, és a korábbi kelet-közép-európai szövetségesek ismét oda csatlakozhattak, ahova valójában mindig tartoztak: Európához. Ez azonban nem jelentette egyben azt is, hogy létrejött volna az egységes Európa: a politikai rendszerek közeledtek ugyan egymáshoz, a kulturális elzártság megszűnt, de gazdasági téren, az életszínvonal, valamint az egymásról való gondolkodás tekintetében megmaradt a nyugat és a kelet közötti különbség, sőt újra felerősödtek a nyelvi viták, amelyek a diszkriminációs rendeletek miatt helyenként nyelvi háborúsággá erősödtek (pl. szlovák-magyar, szerb-horvát, orosz-ukrán viszonylatban). 31 Uo., 228—229. 32 Milan Kundera: The Tragedy of Central Europe, transl. Edmund White, The New York Review of Books, 26 Apr, 1984, 33-38. + 34 +
