OCR
AZ IDÉZÉS MŰKÖDÉSE A MAGYAR NYELVBEN (4,54%), tovabbra is (azt) (3,02%). A 10. ábra százalékos eloszlásával összevetve ezeket a százalékokat az mondható el, hogy ezek a szerkezetek nem minden esetben bővülnek az azt-tal, de ha igen, akkor azok minden esetben az ige előtt állnak. Az idézés konstruálása során kiemelt jelentőségűvé válik az, hogy a VMIT miként válik hozzáférhetővé. Az én-idézéseket tekintve — amennyiben az adott diskurzus ennek ellenőrizhetőségét lehetővé teszi — az figyelhető meg, hogy az aktuális beszélő saját megnyilatkozásának minden esetben annak propozicionális összegzését, illetve ismétlését elvégző, újrafogalmazott, az adott kontextushoz igazított, újrakonstruált változatát teszi hozzáférhetővé. (26a) Én úgy gondolom, hogy ezek a biztonsági előírások, amik jelenleg érvényben vannak, biztosítani tudják azt, az alapvédelmet, ami elvárható. És sajnos arra nem tudunk berendezkedni, hogy minden ellen védjük magunkat. Hiszen maga a biztonság is egy olyan fogalom, ami eléggé viszonylagos. Az a képzettség, az a kiképzettség, az a gyakorlottság, amivel rendelkezünk, az szintén biztosítják számunkra azt, hogy védettnek tekintsük magunkat. De még egyszer mondom nem tudunk kizárni egyetlen egy veszélyt sem"" (26b) Latszik regen voltal katona, mert a kapuugyelet, meg az UTI (mint hivatalos szemely) az ugyanolyan fegyveres szolgalat mint az orseg. Jo poen lenne, ha a kapun lehetne nyugodtan besetalni, mert hat szegeny kapuugyelet az csak disznek van ott, meg ok nem orseg, nekik nem kell orkodni... Azt tovabbra is fenn tartom, hogy a kapuugyeleteseknek (meg egyszer mondom ez a szolgalat felelossege) nem aludni kell a meleg/huvos szolgalati helyisegben hanem ugyanugy figyelni mintha az orbodeba osztottak volna be!" (26c) Én rég mondom hogy húzzál át a telenorhoz!" A (26a-b) példában látható, hogy az aktuális beszélő a diskurzus korábbi részeiben már kifejtésre kerülő megnyilatkozásának propozicionális tartalmát, újrakonstruált összegzését teszi hozzáférhetővé. A (26c)-ben és az ahhoz hasonló példákban ennek ellenőrizhetősége nem tehető meg, de az önidézések szempontjából ennek nincs is jelentősége. A beszélő ugyanis a konstruálás során annak lehetőségét jeleníti meg, és helyezi előtérbe, hogy a megnyilatkozása valamikor már elhangzott. Ennek a kérdése viszont már átvezet annak elemzésébe, miért alkalmazzuk ezt a konstruálási módot a diskurzusokban. 157 4879473964 458 #103461340 359 #1052718194 + 162 +