OCR
AZ IDÉZÉS MŰKÖDÉSE A TUDOMÁNY SZAKSZÖVEGEIBEN (20a) A környezet jelenségeinek észlelése folyamatos és nem pusztán automatikus kogníció, hanem mindig értelmezés is, a beérkező adatokat az elme folyamatosan értelmezi (Anderson 1996: 35)?” (20b) Ugyanis nemcsak azt hangstilyozza, hogy az emberek nyelvi tevékenysége tarsadalmi-kulturális és mentális tevékenység is egyben, hanem azt is, hogy a nyelvi tevékenység e kettős természete kölcsönösen feltételezi egymást (I. Verschueren 1999: 173-175, valamint vô. még Duranti 1997: 282-283)°°* (20c) A leírás során megkívánt eljárás megfelel egyfelől az alaklélektan szempontjainak, mely szerint a percepció során először a jelenségeket mint egészet észleljük, így az egész és konfigurációja az észlelés alapegysége (vö. Eysenck—Keane 1997: 64-66); másfelől a részletező jellemzés az ábrázolt jelenség természetének függvényében az arisztoteleszi akcidenciälis kategöriäknak (vö. Anzenbacher 1993: 72-76)°°* Bär a fenti jelölesi mödokat a tudomäny szakszövegeiben nem következetesen alkalmazzuk, de a (20a-c) peldäk azt szemléltethetik, hogy a perspektivizacié jelölésének módja — a későbbiekben kifejtésre kerülő explicitebb jelölési lehetöségeken kívül — miként valósulhat meg a tudomány szakszövegeiben. Mint látható, a (20a—c)-ben egy hivatkozás, illetve csak egy hivatkozás teszi explicitté azt, hogy az adott megnyilatkozás más diskurzushoz, illetve máshoz is köthető. A hivatkozás által ugyan az eredeti diskurzus interszubjektívan ellenőrizhető, de azt, hogy az aktuális szövegben az idézet mikortól kezdődik, illetve az eredeti diskurzus milyen terjedelmű szövegrésze válik idézetként hozzáférhetővé, a példákban nem válik explicitté. Ebből a szempontból a (20a) leginkább a függő idézési móddal tarthat fenn kapcsolatot, hiszen az idézésben — a hivatkozásban megjelenített elemeket felhasználva — feltehetőleg az eredeti diskurzus propozicionális összegzése valósul meg. Itt említhető a (19b) példa második fele, ahol az Ebben az értelmezésben tehát perspektivizációs jelzésként ugyan egyértelművé teszi, hogy az egyenes idézésben szereplő szöveg ismertetése folytatódik, ugyanakkor annak további részei már az aktuális megnyilatkozó perspektívájából, összegzően valósul meg. A (20b-c) hivatkozásai viszont már azt a jelentést vihetik színre, hogy az aktuális megnyilatkozó milyen minőségben kíván a saját diskurzusának részévé tenni egy másik szöveget. A hivatkozásban alkalmazott lásd (l.), vö. és vö. még, de emellett a lásd továbbá, a lásd még stb. arra reflektálhat, hogy az adott szövegrészben egy másik szöveg összegzése történt meg, az 392 Tolcsvai Nagy Gábor: A szövegtipológia megalapozása kognitív nyelvészeti keretben, in Tolcsvai Nagy (szerk.): Szöveg és típus, 2006, 69. 393 Tátrai: A narratív diskurzusokról, 2006, 213. 394 Fehér Erzsébet: Szövegtipológia a retorikai hagyományban, in Tolcsvai Nagy (szerk.): Szöveg és típus, 2006, 53. e 133.