Seite 112 [112]
OCR
AZ IDÉZÉS MŰKÖDÉSE A MAGYAR NYELVBEN sow Az idéző részben a beágyazott megnyilatkozás beszédcselekvését megvaldsitó idéző ige — mint arról az előző fejezetben szóltam — a mondás és ezzel együtt az idézés tényét teszi explicitté úgy, hogy mindeközben az eredeti diskurzus medialitását (a jelen vizsgálat alapját képező igék közül a mond és az ír) vagy az idézés nyelvi tevékenységét (idéz) is megjelenítheti, de emellett az idézőnek az idézett részben közölt tartalomhoz történő reflexív viszonyulását is reprezentálhatja. Eltérő módokon ezt valósíthatja meg a vizsgált hét ige közül a hangsúlyoz, az említ, a bizonygat és a firtat. Ezek az igék — mint arra az előző részben is rámutattam — a MONDÁS színrevitelét megvalósító neutralitás és a specifikusság skáláján eltérő fokozatokat képesek megjeleníteni. A hangsúlyoz és az említ — a mondás beszédaktusát átfogóan, neutrálisan megjelenítő mond-hoz képest — specifikusabbnak, a bizonygat és a firtat pedig egyértelműen specifikusnak tekinthetők, hiszen utóbbi két esetben a mondás idő- és eseményszerkezetében is változás lép fel azáltal, hogy mind a két ige a jelentésszerkezetében egy-egy sajátos jelentés-összetevőt előtérbe állítva valósítja meg a MONDÁS-t. Az idéző az eredeti diskurzus feldolgozása után, attól függően, hogy milyen célja van az idézettel, az idézés fogalmi és nyelvi megalkotását több módon is megteheti. Ez a mondás erősen specifikus változatát eredményezheti. A MONDÁS-t sow sow megjelenítő nyelvi eszközök, az idéző igék közötti választás — amint az az idéző igékhez kapcsolódó kutatásból is láthatóvá vált — az idéző feldolgozó, megértő és interpretáló eljárását, az aktuális diskurzushoz való attitűdjét, szubjektív viszonyulását is reprezentálhatják, illetve a mond mellett megjelenő, specifikus jelentésű igékkel a mondás kontextuális körülményei adhatók vissza. Ezen eltérő specifikussággal rendelkező nyelvi konstrukciók a MONDÁS tartományából kidolgozott jelentés-összetevővel a befogadó figyelmét az idézés során a mondás más-más összetevőjére irányíthatják anélkül, hogy arra történne reflektálás, hogy ez valóban egybeesik-e az eredeti diskurzus közlésének aktusával, vagy az az idéző megértő és értelmező folyamatának az eredménye. Mint arról már szintén több esetben volt szó, az idéző rész azon nyelvi elemei, amelyek az idézetet kontextualizálják, szintén a figyelemirányítás eszközévé válhatnak. Azokról az összetevőkről, amik az eredeti diskurzus körülményeit teszik explicitté, az mondható el, hogy minél inkább jellemzik az idézést, annál inkább az idézetre irányul a figyelem. Az idéző résznek az idézethez képest elfoglalt helyzete szintén a figyelemirányítás eszközévé válik. Hiszen — az előző fejezetek összegzéseként — nem csupán szerkezetről van itt szó, hanem arról az elrendezésről, amellyel az idéző eltérő módon jeleníti meg azt a FORRÁS-ÖSVÉNY—CÉL sémát, amely elérhetővé teszi az idézetet, ekképpen egy diskurzus idézésként értelmezhető. Mindez lényegileg érinti a figyelem irányítását. Amikor az elrendezés idéző rész — idézet, először + 110 +
