OCR
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA emberek közötti viszonyok szabatos és koherens megformálását is. Az ábrázolt szenvedélyekkel való empatikus azonosulás csak egy gondosan szerkesztett műegész keretei között, a narratív értelem közvetítésével a voltaképpeni konfliktus végigvitelének — tehát a dráma lejátszásának és megértésének — kerülöutjän vezethet katharsziszhoz, azaz valódi érzelmi megrendüléshez és a sors tudomásulvételéhez. 3.2.6 ] AZ ANTIRETORIKUS DRAMATURGIA MŰKÖDÉS KÖZBEN: A BŰNBÁNÓ JÚDÁS ÉS KORABELI FOGADTATÁSA Hogy az eddig tárgyaltakhoz képest miben kínál újat a képek „dramatolögiai” olvasata, azt egy másik polémikus esettanulmány segítségével szeretném megvilágítani. A Júdás visszaviszi az ezüstöket a templomba című, 1629-es munkának [2.38] és utóéletének tárgyalása a Lastmannal való összevetéshez hasonlóan , kötelező kűr"-nek számít a korai Rembrandtot méltató-elemző irodalomban, s minden szempontból a legszemléletesebb alkalmat kínálja ahhoz, hogy kortársi fogadtatásának kontextusában, tehát úgyszólván működése közben vizsgáljuk meg e dramaturgia hatásmechanizmusát. Két tekintetben is: egyrészt rendelkezésünkre áll Constantijn Huygens 1630 körüli bejegyzése latin nyelven írt naplójába, amelyben megemlékezik a két ifjú leideni festőnél, Jan Lievensnél és Rembrandtnál tett látogatásáról, amelyet a tanulmány kontextusában egy egykorú konkrét befogadás-esemény páratlanul értékes írott dokumentumaként kezelnék; másrészt ismerjük a mű főmotívumának bizonyos kópiáit, és vannak adataink azok utóéletéről és elterjedtségéről is. Ezeket ismereteim szerint a szakirodalomban még sohasem kapcsolták össze, illetve nem szembesítették konzekvensen a rembrandti jelenet konfigurációjával, pedig — és a következőkben ezt szeretném bizonyítani — épp a mű dramatológiai szellemű ,újraolvasása" és művészi erejének megtapasztalása segít megértenünk, hogy szemlélőiből miért épp ezeket a reflexiókat váltotta-kényszerítette ki. E tudás birtokában konkrétabban is rákérdezhetünk az Arisztotelész által a valódi tragédiák alkotóelemeként megjelölt drámai események — anagnoríszisz, peripeteia és pathosz — képi ábrázolhatóságának általános kérdésére is, azaz rátérhetünk a , Rembrandt-dramatológia" szisztematikus kifejtésére. Ezért a Júdást elemző esettanulmányt két lépésben fejtem ki: itt a mű kortársakra gyakorolt hatásának közvetlen erejét vizsgálom a források fényében. Dolgozatom egy későbbi fejezetében (a 319. oldaltól) térek ki a mű dramaturgiai bonyolításának a vizsgálatára — ennek precíz analíziséhez ugyanis egy sor olyan kategóriára is szükségünk lesz, amelyet csak a rembrandti képszínpad szintaxisának rendszeres kifejtése nyújthat számunkra. 188