Page 184 [184]
OCR
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA jat alkalmazza.4!4) Abban ugyanakkor, aki a felajzott külsőt (akár egy képen) kívülről figyeli, a folyamat megfordítva megy végbe: a testnyelvi expressio olyan — akár tendenciózusan is irányítható — stimulusként működik, amely a kívánt érzelem belső megélését képes felszítani a megfigyelőbenf15. Ha a festő eredményes az érzelmek spontán felfakadásának közvetítésében, a néző pedig — váratlanul szembesülvén velük, és engedve erejüknek — azonosul a látottakkal, létrejön, úgymond, a közös jelenlét ideális pillanata. Junius szemében a festő fizikai jelenléte az érzések/szenvedélyek megfestésekor, a nézőé pedig a befogadás pillanatában voltaképp azonos értékű közösséget teremt, mint amikor Ouintilianus egy védőbeszédében együttérzésére apellálva képes megindítani az ítélőszék bírójának szívét. Weststeijn argumentációjában ezt a szinte azonosságig fokozódó testközeli egyensúlyt metaforizálja Hoogstraten praktikus tanácsa a festőnek, hogy tükör előtt játssza is el, amit ábrázolni szeretne: mert akkor ő maga , egyszerre színész is, néző is”.41¢ A retorikus ész számára tehát mind a szónoklat, mind a kép énargeiájának forrása közvetlenül a , rábeszélő" (a szónok, illetve a festő) mímoszi képességeiben, továbbá erkölcsi igazában és átélésének/érzelmeinek valóságosságában rejlik. Quintilianus ezert nem ok nélkül hangsúlyozza a szónok személyes hitelének fontosságát: ,bizony nevetséges lenne, ha csak a szavakat és arckifejezésünket igazítanánk hozzá, de lelkünket nem [...] valahányszor beszédünket az igazság látszatával szeretnénk felruházni, legyünk mi magunk hasonlók azokhoz, akik valós érzelmeket élnek át, és olyan lelkiállapotot tükrözzön beszédünk, amilyet majd a bíróban akarunk felébreszteni. Vajon fog-e fájdalmat érezni engem hallgatva, ha nem érzem azt az érzelmet, amelyet beszédemmel szeretnék előidézni?"417 Ez a művésszel szembeni emberi és morális igény visszhangzik Vossius pazhopoios-kategóriájában is, amelyet így Weststeijn aggály nélkül alkalmazhat Rembrandtra is. Ebből is látszik, hogy az énargeia nem a szerkesztett beszéd, illetve a képi objektiváció magánvaló tulajdonsága: nem alkalmazott stíluseszköz vagy formaelem, inkább itt és most realizálódó történés, az ideáltipikus jelenlét kategóriája. Ezért a retorika e performatív modelljében nincs is helye a műről való beszédnek. A forma szerepe itt csak annyi, amennyi a tüköré Hoogstraten műhelygyakorlatában: előállítja a , virtuális valóságot", amelyben megesik, aminek meg kell esnie, de az élménypillanat kedvéért rögtön el is tűnik annak látszásában. Hogy magasztos retorikai céljait teljesíthesse, a képnek mint közvetítőnek magának úgyszólván attetszévé kell valnia*!8. Kérdés mármost, hogy a , mágikusan" felajzott jelenlét e fantazmája — végül is Weststeijn számára a die meeste en de naetureellste beweechgelickheijt-tormula épp ezt 414 WESTSTEIJN 2010, 264-266. 415 WESTSTEIJN 2013, 309-311. 416 idezi WESTSTEIN 2008, 183. VAN DE WETERING 20114, 68-69. 417 OUINTILIANUS 2008, 416. (Adamik Tamás fordítása) 418 WESTSTENN 2021, 210. 182
