Page 172 [172]
OCR
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA Most már valóban megkérdezhetjük: mi is zörténik ebben a — Rembrandt által az angyal súlytalanításával nyomatékossá tett — párbeszédben Bileám és a szamár között? Olvassuk el a vonatkozó ótestamentumi passzusokat, illetve idézzük fel a jelenet előzményeit. Amikor — ura durva botütései nyomán — a szegény pára végül feladja az ellenállást, és térdre esik, az Írás szerint , az Úr megnyitotta a szamár száját, s az így szólt Bileámhoz: "Mit vétettem neked, hogy háromszor is megvertel? Bileám ezt felelte a szamárnak: "Mert csúfot űztél belőlem. Csak lett volna kardom, meg is öltelek volna! A szamár így válaszolt Bileámnak: "Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig jártál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat? Azt mondta: "Nem. (4Móz 22.28-35)”. Ezutän az Úr megnyitja Bileám szemeit, az angyal pedig el is magyarázza neki, ami közte és a szamár között előzőleg történt. , Miért verted meg a szamaradat háromszor? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert szerintem veszedelmes ez az út. A szamár látott engem, azért tért ki háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged meg is öltelek volna, azt pedig életben hagyom." (áMóz 22.32—35) Látni való: a fölismerés valóban drámai következményekkel járó fordulata az első dialógusban történik meg, amikor Bileám nem tud válaszolni a kérdésre, hogy miért bántja hűséges szolgálóját — az ártatlan áldozat jámborsága szembesíti őt azzal, hogy tehetetlen erőszakosságát semmi egyéb nem indokolja, csak önös érdeke, hogy mielőbb folytathassa busás haszonnal kecsegtető útját. Az angyallal szemben megvallott , vétkeztem" csupán utólagos reflexiója annak a drámai csöndnek, ami a szamár utolsó kérdésére (tettem én veled ilyet?") adott lapidáris válaszból ( Nem.") következik. Bileámnak az állatra szegeződő szempárját Rembrandt a mély szemgödrök árnyékába rejti — mindössze ennyi kétértelműség elegendő neki, hogy a vad akciót és a megszeppent reakciót ugyanabba a pillanatba vonja össze: Bileám gyűlöletének — dühödt vicsorgással kísért — vaksága közvetlenül az ártatlanul vonyító állat szemeinek nyílt tekintetével konfrontálódva a szemünk láttára idézi elő a protagonista öneszmélésének fordulatát. Rembrandt képe azt sugallja tehát, hogy Bileámot a lelkiismeret föltámadása menti meg az isteni bosszútól358: a felismerés, hogy önzésének türelmetlensége tette vakká — nem is az angyallal, inkább áldozatos társával szemben, aki épp őt mentendő engedetlenkedett. Rembrandt drámai érzékére vall, hogy az állatban is felismeri a cselekvő-szenvedő szubjektumot, akinek megszólalása persze isteni csoda, itt mégis — mintegy próbatételként — arra szolgál, hogy kiváltsa Bileámból ezt az önreflexív fordulatot, ami megrendüléséhez és erkölcsi megtisztulásához vezet. Ezt teszi azután az angyal magyarázata explicitté — de csak kívülről és csak utólag. Ezért is oly pontos az angyali szigor súlytalanítása, illetve a bot és a kard pozícióinak vizuális összehangolása Rembrandtnál: az ütő és a fenyegető mozdulat , fáziseltolódásában" is az mutatkozik meg, hogy az exp358 A szamár megszólalása és Bileám lelkiismerete közötti összefüggést tudomásom szerint eddig egyedül Robinson hozta szóba, ő még az angyal hátravonását is összefüggésbe hozta vele. (Vö. ROBINSON 1969, 243.) De az ő érvelésében sem érvényesül a dramaturgiai szempont. 170
