Page 160 [160]
OCR
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA módszeres dekonstrukciónak vessem alá a kutatás bizonyos, régóta standardizált analitikus fogalmait és eljárásait — s hogy ebből kiindulva fejlesszem ki megközelítésem sajátos kategoriális és módszertani apparátusát. A Lastman-Rembrandt szembeállítás tárgyi alapja az, hogy mindketten eleve kivételes jelentőséget tulajdonítanak az elbeszélendő történetnek, és kifejezetten szcenikus képekben gondolkodnak? 5. Közismert, hogy Lastman italianizáló historie-jai, illetve széles, színpadszerűen tagolt sokalakos kompozíciói egy életen át inspirációs források standardizált brandt számára315. Végtére is az ifjú leideni 1625-ben Lastman amszterdami műhelyében tanulja meg a jelenetek képi inszcenálásának azokat az alapvető fogásait, amelyeket mestere 1603-1607 között tett itäliai körutazäsa során, az istoria műfajának klasszikus reneszánsz megoldásait tanulmányozva sajátított el317. Nem vitás, hogy az idővel a korszak legjelentősebb észak-németalföldi história-festőjévé avanzsáló amszterdami mester mély benyomást gyakorolt az ifjú Rembrandtra, aki kezdetben még tárgyválasztásban is őt követte. Ez akkor is igaz, ha egyébként igazat kell adnunk Ernst van de Weteringnek, aki a , hatás" vagy , befolyás" fogalmát erőteljes bírálatnak vetette alá, és kettejük viszonyát inkább a rivalizálással jellemezte318. Lastman munkáit relatíve kis méretek, fekvő formátum, szellős, mélységben is differenciált, többszintes játékterek, higgadt felülnézet, jól áttekinthető figuracsoportosítás és anekdotikus mesélőkedv jellemzik — az építészeti környezet vagy a ruhaviseletek , historikus? hitelességén túl leginkább a jelenetek életszerű elevensége foglalkoztatta. Szakirodalmi közhely, hogy Rembrandt , drámaibb" alkat mesterénél: sok kitűnő elemzést ismerünk, amelyek rendre a tömörebb álló formátumhoz való vonzódásban, az anekdotikus részletek elhagyásában, a főalakok hangsúlyosabb kiemelésében, erőteljesebb érzelmi kifejezések, méretarány-beli, szín- és fény-árnyék-kontrasztok alkalmazásában és hasonlókban érik tetten a különbséget. Komponálásával 315 Vö. ALPERS 2000 316 Mint ismeretes, Rembrandt 1625-ben mintegy hat hónapot töltött Amszterdamban, főként Pieter Lastman és részben Jacob Pynas műhelyében (vö. VAN STRATEN 2005, 31-32.) Lastman 1603-1607 között järt Itáliában — hogy hol és milyen sorrendben, azt nem tudjuk. Érdekes módon a legnagyobb hatást nem közvetlenül a mérvadó itáliai mesterek (Raffaello, Veronese, a Carracciak vagy Caravaggio) gyakorolták rá: inkább északról érkezett kollégái, a német Johann Rottenhammer és Adam Elsheimer közvetítették felé azokat az impulzusokat, amit a szakirodalomban északi italianizálásnak szokás nevezni. Amszterdamba visszatérve Lastman gyorsan a város legjelentősebb történetikép-specialistájává vált, és számos ilyen érdeklődésű festő nevelkedett nála, Tengnagel, a Pynas-fivérek, Claes. Moeyaert és mások. Rembrandtot pályája végéig foglalkoztatta mestere munkássága, még az 1660-as évekből (!) is ismerünk olyan rajzokat, amelyen Lastman-kompozíciókat rekapitulált. Vö. TÜMPEL 1977, 16-19., KAT. WIEN 2004, no. 138. Lastman és Rembrandt kapcsolatának eddig legátfogóbb vizsgálatát az 1991es amszterdami kiállítás végezte el, vö. Kar. AMSTERDAM 1990. Lastman jelentösegeröl a rembrandti müveszet szempontjából különféle konkurens vélemények ismeretesek, e vitákat részletesen tárgyalja VAN DE WETERING 20014, 41. skk. Ld. még Srrr 2004 317 Vö. erről részletesen BRoos 1976, illetve KAT. AMSTERDAM 1991 318 VAN DE WETERING 20014, 47. 158
