Page 153 [153]
OCR
A DRÁMA-PROBLÉMA HELYE A REMBRANDT-KUTATÁSBAN 3.1 ] EGY PROBLÉMATÖRTÉNETI ELŐZMÉNY: A BIALOSTOCKI— BAUCH VITA ES AZ „IKONOGRÄFIAI STILUS” FOGALMA Gondolatkisérletem egyik leginspiralébb problématérténeti elézményének Kurt Bauch egy 1966-ban írott tanulmányát tekintem, amely a bizarr — és ezért idézőjelbe is tett — , Ikonographischer Stil" címet viseli, és amely megközelítésének eredetiségét tekintve meglepően (másfelől persze nagyon is érthetően) visszhangtalan maradt az , akadémiai" Rembrandt-kutatás berkeiben. Nyilvánvaló a választott terminus polémikus éle: olyan fogalmakat és területeket von ugyanis össze, amelyeket a magát , szigorú tudománynak" tekintő művészettörténet-írás — legalábbis Alois Riegl óta — inkább kínosan elhatárolni igyekezett egymástól295. Bauch célja e szókapcsolattal éppenséggel hasonló volt, mint azé a Jan Biatostockié, akivel írása közvetlenül polemizál: hogy a rembrandti stílus unikális jellegére mutasson rá. , Ez a stílus a művészet új helyét jelöli ki, s mint minden nagy művészet, egyáltalán a művészet új fogalmát teremti meg."294 Mindaz, amiben Bauch e , stílus" lényegi jegyeit megpillantani vélte, diametrális ellentétben áll Jan Biatostocki először 1957-ben megpendített, később pedig részletes tanulmányokban is kifejtett, bár folyamatosan finomított koncepciójával, amely szintén az életmű kivételességére igyekezett magyarázatot találni. A „rembrandtisägröl” &s az e müveszet , lényegéről" való több évszázados — és bizony meglehetősen változó minőségű — elmélkedések tengeréből Biatostocki és Bauch polémiája azzal emelkedik ki, hogy mindketten a művészettörténeti tudományosság szigorú keretein belül, történetileg és tárgyszerű szabatossággal igyekeznek érvelni. Ez azért különösen figyelemreméltó, mert olyan kérdést állítanak a középpontba, amely lényegileg idegen a diszciplína logikájától. Sem a stílustörténeti, sem az ikonológiai paradigma nem tud ugyanis mit kezdeni a művészi kivételesség fenoménjával — legalábbis rendszerszerűen nem tud rákérdezni a művészi teljesítmény, például a remekmű mibenlétére?ő. Ezért is van, hogy a művészettörténészek többsége, bár — egyfajta adottságként — tudomást vesz róla, inkább hárít, ha a művészi érték tudományos igazolásának 293 Bauch-báritt hivatkozott tanulmányában Rembrandtra vonatkoztatja és csak röviden definiálja — az , ikonográfiai stílus"-szintagmát láthatóan a stíluskritika szisztematikus kategóriájaként határozza meg. Ha a stylos kifejezés az antikvitásban az egyéni kézjegy jelölője, akkor úgymond annak is lehet , stílusa", ahogy a művész művében az ikonográfiai hagyományt alkalmazza és érvényesíti. , Hogy miként adódik a téma, és a művész részéről aztán szűkebben milyen különös feldolgozásra kerül, hogy a maga különös inszcenálása keretében miként emeli be és hagyja el a hozzá tartozó motívumokat, s hogy ebből miként szólal meg az Egész az ő sajátos értelmezésében, s hogy ezáltal az egész mű miként nyeri el a maga helyét a világban — nos ez az, amit egy művészet "ikonográfiai stílusának" lehetne nevezni." Bauch számára ,a stílus története nem formatörténet": a modern stíluskritikában a motivumkincsnek vagy az ,elbeszélés hangütésének” — vagyis a , tartalmi értékeknek" — is lehet szerepe a kéz meghatározásában. Abban az értelemben lehet indokolt az , ikonográfiai stílusról? való beszéd is, ahogy szokás egy-egy mester , rajzstílusáról" vagy , kompozíciós stílusáról" is beszélni. Vö. BaucH 1967, 135-136. 294 BaucH 1967, 143. 295 Vö. pl. Caun 1979 151
