Oldal 137 [137]
OCR
TEORETIKUS SEGÉDMODELLEK reflektált , végigjátszására" ösztönzi. Ezért egy-egy kép dramatológiai analízise során — némiképp a sakkjátszmák utólagos elemzéséhez hasonlóan — az adott játék explikálását, folyamatelemzését kell elvégeznünk. A rembrandti elbeszélő képek textusät olyan ,partitúraként"226 igyekszem ábrázolni, amelyben többé-kevésbé pontosan megjelölhető a nézőre bízott , szólam" is. Ennek izt és most történő, aktuális végigvitele nélkül a mű egésze sem , szólalhat meg". Ez azonban olyan szerep, amelyhez a művészettörténésznek sincs más hozzáférése, mint hogy maga is esztétikai alanyként viselkedik — és belép a játékba227. 2.4 ] A JELENLÉT ELŐÁLLÍTÁSA ÉS AZ ESZTÉTIKAI TAPASZTALAT ESEMÉNYSZERŰSÉGE (HANS ULLRICH GUMBRECHT) A művészettörténésznek, ha elemzőként is meg akar felelni a rembrandti dráma kihívásának, mindenekelőtt azokat az eljárásokat kell föltárnia tehát, amelyekkel a festő nem csupán megteremti a jelenidejűséget, de képes azt — mint tevékeny részvételt a játékban — ki is kényszeríteni a szemlélőből. Ennek a tanulmánynak az a tétje, hogy sikerül-e kimutatnom, elbeszélő képein milyen módszeresen dolgozik Rembrandt azon, hogy drámai fordulatokat és fölismeréseket vigyen színre (olyanokat is akár, amelyeket eddig senki sem tekintett volna annak), és miként épít ebben az implicit néző szerepét elfogadó befogadóra, a vele való kooperációra?28. Okoskodásom során a per definitionem a színpadi dráma magvát alkotó cselekvések állóképi ekvivalenseként a drámai hősök képi jelenlétéről, illetve ennek változó típusairól és intenzitásairól fogok beszélni (lásd itt 248passim). Modellem több, összefüggő kulcsmozzanata — a jelenlét, az intenzitás, az eseményszerűség, a néző testies-térbeli részvétele, az esztétikai megélés és végigvitel — származhatna akár az Amerikában karriert csinált német irodalmár-filozófus, Hans Ulrich Gumbrecht , hermeneutikán inneni", a jelenlét előállításának nevezett filozófiai programjából is. Nemcsak azért fordulok hozzá, mert kifejezetten az esztétikai tapasztalat eseményszerűségére fókuszál, amit — jeleztem mär — a rembrandti dráma megkülönböztető jegyének tekintek, hanem azért is, mert Gumbrecht ezt a jelenlétet kifejezetten a jelentés polémikus ellenfogalmaként gondolja el, illetve fejti ki. Terminolögiäjät nem filozófiai mélységei miatt tartom alkalmasnak, hanem mert segít egy módszertani különbseg egyertelmüsiteseben, söt kielezeseben: a mainstream Rembrandt-kutatäs standard Ertelmezesi rutinjai és a képszinpadi dramak esztétikai tapasztalatának reflexiója közötti alapvető különbségre gondolok. 226 E tekintetben Max Imdahlt követem. 227 Kemp 2008, 253. 228 GADAMER 1994p, 166f. 135
