Oldal 128 [128]
OCR
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA által elragadtatott filozófus vagy az elszundító szerzetes figurái nem kommunikálnak a nézővel: bármit tesznek is, jelenlétükből hiányzik mind a kívülről vezérelt, mind a külvilágnak előadott viselkedés mozzanata. Diderot és a többi — az új városi-polgári nézőközönség ízlését képviselő — kritikus számára mindenekelőtt ennek a Chardinnél, Greuze-nél, Van Lo0-nál és másoknál megfigyelt önkéntelenségnek a megragadása válik a művek hitelességének legfőbb forrásává. Fried elemzéseiből az következik, hogy ehhez minden, az ábrázolt esemény és a befogadó közötti hagyományos-intézményes kapcsolatot — például a nézőt , megszólító", vagy a reflexióját irányító retorikus formulákat — ki kell iktatni a formából. Fried elsősorban az abszorpcióra alapozott művek antiteátrális jellegére hivatkozva idézi Diderot-t, aki — a festett jelenettel analóg színházi előadásról szólva — kifejezetten azt követeli, hogy mind a színpadi szerző, mind a színész felejtkezzen el a nézőről: úgy formálja meg a jelenetet, illetve szerepét, hogy nincs tekintettel a zsöllyére. , Képzeld azt, hogy a színpad elülső oldalán magas fal választ el a nézőtértől. Úgy játssz, mintha a függöny sose gördülne fel!" 192 Az önmagába záruló jelenet képzete valamifajta — a korabeli ,kukucskálószínház" nézőjéével analóg!93 — anonimitást biztosít a képpel szemközt álló befogadó számára, aki az ily módon meglesett emberi magatartások és élethelyzetek megítélésében szabad utat engedhet empatikus készségeinek és erkölcsi érzékenységének! 94. Ezért is tanácsolja Diderot a Salon amatőr műértőjének, hogy olyan látcsövön át nézze a képeket, , amely felöleli a képmezőt, és a peremét kirekeszti". 195 A Fried által vizsgált két évtized során mármost az , anti-rokokó" francia festészetben eltolódás megy végbe az elmerültség tiszta, zsánerszerű alakzataitól a színpadi-drámai formálás felé, amikor a szereplők immár egy-egy meghatározott történet keretében jelennek meg a kép színpadán. Diderot és kritikustársai, hangsúlyozza Fried, sosem vitatták a műfajok hagyományos hierarchiáját, az emelkedett vallásos, mitológiai, történelmi vagy tragikus témák feldolgozásának magasabbrendűségét a köznapi zsánerrel szemben!96. Amíg egy Greuze- vagy Chardin-típusú abszorpciós jelenet, ahogy Mieke Bal fogalmaz, ,megmarad tematikusnak (valamennyi figura a maga dolgába mélyed) "197, addig a dráma alapvetően diegetikus jellegű: az ábrázolt figurák itt egymással drámai interakciókba lépve oldódnak fel szerepeikben, de továbbra sem vesznek tudomást a nézőről. Ez új helyzetet teremt a supreme fiction befogadója számára, amennyiben különböző karakterekkel kell azonosulnia, és realizálnia konfliktusukat, 192 Friep 1980, 94-95. 193 Vö. KEmr 1992, 208. Szondi kifejezetten azt állítja, hogy , a sokat szidott "kukucskálószínpad" az egyedüli, amely adekvát a dráma abszolút voltával", SZONDI 2002, 17. 194 Fried munkája kapcsán Radnóti Sándor is a műalkotás szemléletének való , eksztatikus önátadás" mozzanatát emeli ki Diderot-nál, RADNÓTI 2010, 170. sk. 195 Idézi LEBENSZTEIJN 2001, 184. 196 Ld. GAETHGENS 1996, 42-45., illetve KovAcs 2004, 148-177. 197 Bat 1995, 138. 126
