Seite 105 [105]
OCR
ELBESZÉLÉS VAGY DRÁMA? A KÉRDÉS FELVETÉSE litás döntően különböző képességei találkoztak össze. Jeleztem már korábban, hogy ez a kivételesség az alapja annak, hogy egy festői életmű kapcsán egyáltalán , dramatológiáról" beszélhetünk: hogy vizsgálatom eredményeit nem gondolom más művészekre és korszakokra is automatikusan kiterjeszthetőnek. 1.3.2 | A DRÁMA ÉS A FESTMÉNY ELTÉRŐ IDEJE. A , PILLANAT? FÉTISE Absztrakt-teoretikus spekulációk helyett egy közismert példán mutatom meg, hogy miféle apóriára gondolok. A pétervári Ábrahám áldozata [2.08] a még nem egészen harmincéves Rembrandt kifejezetten a dramaturgiai invenció jegyében álló , korai" korszakának egyik lezáró főműve. A műre vonatkozó tetemes kommentárirodalomban sehol sem mulasztják el kiemelni a fő attrakciót: az angyal ugyanis oly hirtelen ragadja meg Ábrahám karját, hogy az elejti a gyilkos fegyvert. Az aláhulló kés látványa nem olyasmi, amin ikonográfiai nemtörődömségből vagy merő figyelmetlenségből át lehet siklani: a nézőre gyakorolt hatás közvetlen és kikerülhetetlen, úgyszólván az Ábrahámot ért sokkéval analóg. Az effektus a beavatkozás pillanatának eksztatikus felfokozását szolgálja: mintha mindez itt és most, a szemünk láttára történne meg, s nézőként ekképp kényszerülnénk a szó legközvetlenebb értelmében szemtanúivá válni a kegyelmi aktusnak. Rembrandt láthatólag arra törekszik, hogy a minimálisra redukálja a különbséget az ábrázolt idő és az ábrázolás ideje — tehát az isteni hírnök és az ősatya ütközésének diegetikus pillanata és a festménnyel való nézői szembesülés szkopikus ideje — között. Egészen originális eftektusról van szó, amely egyfelől mélyen jellemző az ifjú Rembrandt dramaturgi észjárására, másfelől — megítélésem szerint — festőileg mégis problematikus megoldáshoz vezet.!25 A drámai ábrázolás tárgyilagossága ugyanis egy sor olyan festői érték zárójelbe tételét is igényli, amely saját időt követel magának. A , lebegő kés" motívuma szemléletes lehetőséget kínál dramaturgiai tárgyilagosság és képi konstitúció ellentmondásának konkrétabb megvilágítására is. Mindenekelőtt: Rembrandt megoldásának originalitása, vegyük észre, nem a pillanat valamiféle önkényeskedő kezeléséből fakad. Ellenkezőleg: a váratlan csak akkor mutatkozik annak, ami, ha az elvárthoz viszonyítva, annak horizontja előtt történik meg. Rembrandt ösztönösen érzi, hogy az isteni intervenciót csak akkor lehet eksztatikus eseményként megmutatni, ha a folyamat ama tárgyszerű lefutását is érezteti, amelyet az angyal beavat125 A kés elejtesenek motívuma már Theodor Beza (1519—1605) francia nyelvű Abraham sacrifant című reneszánsz tragédiájában (Lausanne, 1552) is előfordul: Rembrandt erről talán Constantijn Huygensen keresztül értesült, aki 1604-ben — még gyerekként, nyelvtanulási célból — maga is játszott e darab apja hágai házában rendezett előadásán. Vö. erről HELD 1973), 118, illetve HASLEIN 2004, 112. Huygens önéletírásában. Lásd https://www. dbnl.org/tekst/huyg001jawo03_01/huyg001jawo03_01_0002.php#Over%20DBNL 103
