Oldal 68 [68]
OCR
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA? ki.138) Tudós kutatóként is a művek efféle létszerű működése foglalkoztatta — paradigma-teremtő kezdeményezése ezért is hosszabbítható meg a befogadásesztétika irányába. A formulák ugyanis, mint hangsúlyozza, nem egyszerű másoláson vagy mechanikus átvételeken keresztül, hanem a saját testben való megelevenítések révén, eseményszerű lejátszások útján terjednek.!159 Mivel a szekvenciák történeti áttekintése nem helyettesítheti az egyedi , alkalmazások" érzéki analízisét! 99, a képtörténész-kutatónak magának kell médiummá válnia: saját testében kell megtapasztalnia a képekben működő afftektív er6k és ellenerdk fesziiltségének jatékat!4!. Legutóbb Horst Bredekamp vázolt fel egy merőben új elméleti koncepciót, amelyben — mintegy megfordítva a képek, illetve formuláik pusztán materiális tárgyként, emberi artefaktumként való muzeológusi-történészi kezelésének konvencionális logikáját — a képek szubjektumszerű aktivitásáról értekezik, és ebbe illeszti bele a pátoszformula, illetve az energiával telített mű (energetisches Werk) warburgi koncepcióját!2. Bredekamp a pátoszformulák — egyszerre magával ragadó és distanciateremtő — erejét a , belülről szervezett" képaktus (intrinsischer Bildakt) példái között tárgyalja: itt olyan képekről esik szó, amelyek éppen sajátos megformáltságukból következően képesek cselekedni a nézővel — például szemkontaktust kezdeményeznek vele, a képsíkot áthágva belépnek személyes terébe, bevonzzák vagy kirekesztik, felajzzák vagy lehűtik a kíváncsiságát, indulatait stb.!43 Warburg csakugyan úgy tekintett a képekre, mint a , kortárs küls6 és bels6 élet idegi érzékszerveire” (,nervôses Auffangsorgan”), amelyek csak addig erdekesek szämära, amig sajdt „elevensegük” van, illetve ameddig „affektiv hatalmat” kepesek gyakorolni fölötte!*. 138 Warburg sohasem törekedett a Pathosformel koncepciójának tisztán teoretikus megalapozására és kifejtésére. Vö. "WARNKE 1980, 62. 139 A régi formák és motívumok tényként való szimpla kölcsönvétele helyett Warburg afféle személyes , hermeneutikai szituációként", a példaszerű , eredeti" értésének és aktuális applikációjának kettősségében — illetve az applikáció általi meg- és félreértésként — ábrázolja a hagyomány recepcióját. Az előadás ennyiben úgyszólván befogadás- és alkalmazástörténeti esettanulmányként is fölfogható, amely a stílustörténet historizáló evolucionizmusával szakítva a hatástörténeti tudatban találja meg a hagyomány folytonosságának voltaképpeni hordozóját. Azért rekonstruálja az antikvitás-értés XVII. századi holland , elváráshorizontját", hogy Rembrandtot a múlttal folytatott történeti dialógust megújító horizontváltóként ragadhassa meg. 140 Bár ambíciója egy univerzális , történeti-lélektani kifejezéstudomány" megalapozása volt, a képtörténész feladatát Warburg nem elvont motívum- és képkataszterek felállításában, hanem a hagyománnyal folytatott eseti dialógusok, az indulatátvitelek és áttételeződések konkrét eseteinek rekonstruálásában látta — egyedi kutatásoktól remélte a civilizációs folyamat teljesebb áttekintését is. Mint Gombrich fogalmaz, Warburg , nem elvont fogalmakkal, hanem konkrét tárgyi tartalmakkal" szeretett foglalkozni. Vö. GomBrICH 1981, 157. V6. ehhez BREDEKAMP 2003, különösen 255—256. 141 A kiindulópontot Warburg munkája során mindig a képek kiváltotta esztétikai érzékelés vagy viszonzás képezte: egy általános és jelentékeny érzés, amelynek eredete és alapértéke volt kutatásainak célja — a művészet -nek a kortárs társadalomban elfoglalt szerepétől, vagyis a , művészitől", mint értéktől függetlenül. A modern ember esztétikai válaszaiban egy benső, messzire visszanyúló középpontra talált rá, amely az ember természetéből fakad, következésképpen azzal azonos, ahogy a primitív ember a képekre (és a világra) reagált." SETTIS 1997, 49. (Az én fordításom — R.A.) 142 BREDEKAMP 2010, 295. Vö. HOGREBE 2010 143 Vö. BREDEKAMP 2010, 231—333. Vö. HADJINICOLAU 2014, 167. 144 Nagyon jellemző Warburgra, hogy a szemléletes , nervöses Auffangsorgan" kifejezést nem is affektív képekre, 66
