Oldal 67 [67]
OCR
AZ ESZTÉTIKAI HORIZONT VISSZANYERÉSE? nem más, mint a festékek, ecsetnyomok, színes vagy monokróm foltok, vonalszövedékek sűrű anyaga, amelybe belefoglalódik, illetve amelyben összevegyül egymással a színpadi dráma objektív eldöntetlensége a reá irányuló, kereső tekintet szubjektív nyugtalanságával. Warburg ebben is az antik örökségnek azt az eleven lüktetését („polare Spannung”) tapasztalja Ujra, amelyet a szívének oly kedves quattrocento mesterek műveiben is izgatott gyönyörködéssel fedezett fel. Rembrandt chiaroscurdja mindazonáltal új szakaszt nyit ,a szem emberi jogaiért vívott harc"!36 civilizálódási folyamatában: benne és általa az istenek, hősök és megszállottak szenvedélyes testnyelve a nézői tekintet kényszeres közeledésének és távolodásának esztétikai játékává szublimálódik. A szemlélő azáltal válhat együttérző és megértő tanújává mind az ádáz marconák váratlan megilletődöttségének, mind a vérszomjas anya kétségbeesett hezitálásának, hogy miközben kíváncsivá-érdekeltté van téve a részvételben, mégsem látja elég tisztán, amit csinálnak, ami történik. Warburg a tizenhetedik századi Rembrandt cbhiaroscurójának feszült vibrálásában is , közeledési ösztön és a távolodási akarat poláris ritmusának" működését — a modern ember úgy-ahogy uralt felindultságának vizuális formuláját — ismeri fel. Az antikvitás valódi szellemének modern megértéséhez új receptív érzékenység tartozik tehát: mint Warburg fogalmaz, e művek , kétségekkel telt belső összefogottságot követelnek a műértőtől, amellyel az felkészül a bizonytalan, vészjósló jövőre" 137. AZ ESZTÉTIKAI HORIZONT VISSZANYERÉSE? A WARBURGI KÉPANTROPOLÓGIA ÉS A PERFORMATÍV MŰÉRTELMEZÉS LEHETŐSÉGEI Mint korábban jeleztem, Warburg a képeket — kutatása tárgyait — egyrészt nem a vizuális reprezentáció paradigmatikus keretében (például , valóság" vs. , képmás" viszonyrendszerében), másrészt nem absztrakt módon, a megfigyelő ész teoretikus távolából vizsgálta. Közismert, hogy velük szembesülvén, mint fóbiásan érzékeny ember elsőként mindig saját , szeizmográfja" legközvetlenebb jelzéseire hallgatott, s csak utóbb igyekezett testi benyomásait tudományosan is racionalizálni. A Mnemosyne-atlasz tablóinak [1.17. és 1.34] pátoszminták szerint szétválogatott anyagát is csak tudományos absztrakcióknak tekintette: a sémáknál jobban érdekelték az átírások, átalakítások és inverziók konkrét esetei. (Talán ezért sem érezte szükségét annak, hogy általános képelméletet dolgozzon 136 WARNKE 1980 137 WARBURG 1926/2012, 99., vö. GOMBRICH 1981, 319. 65
