Oldal 63 [63]
OCR
VISSZA A MUVEKHEZ: WARBURG ES A REMBRANDTI ,,UJ TARGYILAGOSSAG” kus Médeia szörnyű tettének emberi jogosultságát akarta igazolni. Miként szervezi úgy a formát, hogy annak közvetítésével a néző mind a végső harcra készülő nemzeti hős keserű elszántságát, mind az önérzetében megsértett polgári hősnő önuralmát csakugyan erkölcsi példaként tapasztalhassa meg? Miként , rendezi meg" a néző jelenlétét a drámai színtereken, miként teszi őt személyes ranújává annak az , energetikai inverziónak", amelynek során tragikus hőseinek , külső mozgalmassága a beletörődés belső mozgásába" vált át? Befogadásesztétikai terminusokban valahogy így hangozhatott volna Warburg kérdése — ha a művek működésének ez a dimenziója explicite is foglalkoztatta volna. Az újkori Európa Warburg által vizsgált uralkodó képkultúrájában fenomenológiai közhelynek számít, hogy a dolgok, formák és szimbólumok sosem csupán magukban ábrázolódnak, hanem mindig egy — a néző testi jelenlétét sejtető — látótér keretei között jelennek meg: mindenkori láthatóságuk — színeik, méreteik, hozzáférhetőségük függvényében — nagyon is befolyásolja aftektív-szuggesztív erejüket. Az ilyen kép nem egyszerűen ,ábrázol" vagy ,leképez” dolgokat és jeleneteket, hanem jelenvalóvá teszi őket, azaz a néző számára valamilyen rálátást kínál ezekre: kiosztásuk és elrendezésük a kép virtuális színterén valamilyen néző-pozíciót, látószöget is feltételez. Minden ilyen forma valamiféle nézői tekintetet implikál tehát, bár művészi döntés kérdése, hogy milyen szerepet juttat neki, illetve mennyiben teszi a szemlélő jelenlétét és a szemlélés aktivitását reflexió tárgyává. Hipotézisem szerint mármost Warburg , az emberi kifejezés energetikai tanát" kiterjesztőleg értelmezi: azt sejteti, hogy az ember vágyai, félelmei, kíváncsisága, szorongásai stb. nemcsak testének külső mozgásain, hanem belső észlelésén is megfigyelhető/ leképezhető nyomot hagynak. Indulati potenciálja nemcsak a szemlélt testnek, de az aktuális szemlélő testének is van: a tekintet mozgását ugyanúgy , a közeledési ösztönnek és a távolodás akaratának poláris ritmusa"!?5 uralja, mint a mozgó testét, és éppúgy a kép mindenkori nézőjének kell aktuálisan megszemélyesítenie, mint amazt. Noha Warburg csak a mimikai-gesztusnyelvi kifejezés kérdését taglalta részletesen, és a nézői pillantást , energetizáló" vagy fékező impulzusok vonatkozásában megelégedett alkalmi utalásokkal, arra azért kísérletet tehetünk, hogy fölmérjük, mi mindenre gondolhatott volna, ha e tekintetben is részletekbe bocsátkozik. Ilyennek tekinthetjük például elszórt megjegyzéseit az em grisaille-ábrázolásnak az ábrázolt jelenlétét távolító természetéről!26. A színektől való eltekintés e szerint idézőjelesit vagy „kesleltet”!?7, azaz megtorpanásra készteti a nézőt a figurákkal és érzelmeik125 Aligha véletlen, hogy a tekintet szubjektivizálódása épp egy modern mü — Manet Dejeuner sur Iherbe-je — kapcsán merül fel, amely , mintha arra született volna, hogy lobogóként hordozzák abban a küzdelemben, amelyet a fény irányába fordulva vívtak az akadémiai virtuozitás béklyóitól való megszabadulásért", vö. WARBURG 2005, 21. 126 A Warburg életművét és gondolkodói karakterét is kiválóan ismerő Gertrude Bing összegzése szerint , az ábrázolás tárgyának a természethűség alacsonyabb fokán való megragadása a dolog távoliságát hivatott kifejezni". BING 2005, 62—-63. 127 WARBURG 1995, 176. 61
