Oldal 57 [57]
OCR
MÓDSZERTANI KITÉRŐ: A WARBURGI IKONOLOGIA DEKONSTRUALT MUKOZPONTUSAGA ... MÓDSZERTANI KITÉRŐ: A WARBURGI IKONOLÓGIA DEKONSTRUÁLT MŰKÖZPONTÚSÁGA ÉS A KONTEXTUSOK „KOLLAZSA” Warburg okfejtésének további gondolatmenetem szempontjából talán az a legkülönösebb vonása, hogy a festő polemikus pozícionálása a korszak kulturális kontextusában messze nagyobb súlyt kap az érvelésben, mint maguknak a műveknek a vizsgálata. Miközben az érvelés konzekvensen a Proserpina elrablása, a Claudius Civilis összeesküvése és a laszón és Kreusza esküvője (Médeia) köré épül, Warburg gyakorlatilag nem beszél Rembrandt képeiről — különösen nem mint sajátos esztétikai képződményekről. Nem írja le őket, nem jellemzi szereplőiket, nem szól térelrendezésről, megvilágításról, színekről vagy a fények és árnyékok játékának karakteréről. De nincs szó a képek materiális minőségeiről, a festés/karcolás technikai sajátosságairól és ezek stilisztikai következményeiről sem. Mégis: azzal, hogy a roppant szerteágazó külső kapcsolódások és heterogén kulturális-történeti kontextusok szinte ömlesztett felsorolását külön-külön az egyes művek köré építi, voltaképp minden forrásának és analógiájának a rembrandti megoldásokkal való szoros összeolvasására — vagy ami ugyanaz: a rembrandti forma szétszálazására — ösztönöz: akkor is, ha ezt maga nem explikálja. Az egyedire irányuló műközpontú eljárás ez a javából, bár Warburgot nem a műegész organikus egysége mint olyan érdekli. Inkább a művek nyugtalanító ereje, annak a bennük pulzáló anarchisztikus dinamikanak az eredete foglalkoztatja, amit Rembrandt valahogy belefoglal a formába, de amely állandóan fenyegeti is annak magában nyugvó egységét. Kutakodó tekintete olyan inkonzisztenciákra, heterogeneitásokra és , polaritásokra" vadászik, amelyeket a forma csak ritkán és csak indokolt esetben élez ki, mégis működtet, s amelyek végül belülről kezdik ki a , festői stílus", a , személyes vízió" vagy a , szubjektív hangulat" közvetlen egységtapasztalatát. Ezek viszont értelemszerűen művenként nagyon különböző mozzanatok és egészen speciális tartalmúak: egyáltalán nem lehet őket általánosítva kezelni!05. Warburg elegendőnek látja, ha műről műre felsorolja őket: de összehangolásuk szintén művenként eltérő módozatai, a mindenkori formaprobléma megoldása már nem foglalkoztatja, ezeket nem is veti össze egymással. Így áll elő Warburg szubverzív-kritikai értelmezéseinek az a kollázs-szerűsége, amelyről Heckscher is beszél: „dekonstrukciös” mödszertana arra figyelmeztet, hogy a művek naiv-közvetlen — érzelmes, esztétikai impressziókra épülő — befogadása hajlamos észrevétlenül hagyni a hagyománytörténés során üledékszerűen egymásra rétegződő, gyakran ellentétes tendenciájú motívumok, jelentések és 105 ,A bécsi iskolára jellemző stílusok vagy korszakok helyett Warburg a "választási helyzetek elé kerülő egyénekre fókuszált. A historizáló történészek a korszellemre vagy hasonló általánosságokra való hivatkozásai helyett a konkrétra és az egyedi megvilágítására törekedett." Vö. HoLıy 1984, 107. 55
