Oldal 55 [55]
OCR
REMBRANDT ÉS AZ ART OFFICIEL: , A NAP KÖVETELMÉNYE" ÉS A KÉPEK POLITIKÁJA Civilis (1661—62) [1.09] ugyanis már nem az önkéntelen szenvedéllyel végrehajtott tettek, hanem a szorongó reflexió képei. Mindkét érett mű hőseit gyilkos bosszúvágy fűti ugyan, amely — ezt is ismerjük a narratívákból — tettekre is váltódik majd; de Rembrandt mindkét esetben a cselekvés előzetes felfüggesztésének pillanatát választja, és megkerüli a vad indulatok elszabadulásának közvetlen ábrázolását. A megtorpanás gesztusaiban inkább a következmények fenyegetéssel teli jövőjét anticipálja. Míg a reflexió csöndje Civilisnél ,a belső, patrióta indíttatású, elkeseredett tárgyilagosságnak"97 ad teret, addig Médeia esetében az , örök hamleti" dilemmát, a , reflexmozgás vagy reflexív viselkedés lelkiismereti kínját" teszi megtapasztalhatóvá. Warburg azt sugallja, hogy ezeken az érettebb műveken a töprengő Rembrandt figyelme inger és reflex , köztes terére" [Zwischenraum], illetve a reflexió , lélegzetvételnyi szünetére? [Atempause]?® tolódik át: hogy a megtalált forma nem más, mint művészi kísérlet ennek az emberhez egyedül méltó, de tragikusan törékeny egyensúlyi állapotnak a kiterjesztésére. Warburg politikai érdeklődéséről árulkodik mármost, hogy mindkét érettebb mű a cselekvések felfüggesztésének dramaturgiáját azok nyilvánosságának tematizálásával kapcsolja össze. A közös nemzeti múltra emlékező monumentális Claudius Civilis-kép a városháza hatalmas nagytermét övező galéria nyilvános terébe [1.12] készült, míg a könyvlap-méretű, sokszorosított Médeia-karc egy színmű kinyomtatott szövegét [1.13] kísérte illusztrációként, illetve a darab színházi bemutatásához kapcsolódott [1.14. és 1.15]. Mind a városháza, mind a Schouwburg (színház) a polgári nyilvánosság színterei: az egyik az állampolgárok politikai közösségének, a másik a polgári erkölcsiségnek az intézménye??. Ha Rembrandt e munkáiban immár a megfontolásnak a cselekvést megelőző pillanataira helyezi a hangsúlyt, akkor ezt a magatartást akarva-akaratlan politikai bölcsességként és erkölcsi intésként, ha tetszik, társadalmi viselkedésmintaként kínálja fel kortarsai sz4mara!. Összegezve: Warburg Rembrandtban mindenekelőtt a múltat a jelen számára könnyű szívvel kisajátító korszellem makacs ellenlábasát ismeri fel, akinek művészete 97 WARBURG 1926/2012, 84. 98 WARBURG 1926/2012, 101. 99 Warburg számára, akár a firenzei guattrocentóé, Rembrandté is alkalmi művészet volt, amelynek gyökérzete ,a korabeli mindennapi élet talajába" nyúlt. Ő is, mint Ghirlandaio, , kézműves mütérgykészité”, aki mivel a Merkúr bolygó jegyében született, mindent tud és akinek mindene van: aki hátul a műhelyben fest és szobrot farag, elöl a boltjában viszont , árul mindent, amire szükség van: övcsatot, festett menyasszonyi ládát, viasz-votókat, rézmetszeteket.” Rembrandtra még nagyon is igaz, hogy ,az emberek nem az absztrakt művész műtermébe mentek el, hogy az északról beeeső fénynél átszellemülten érezzék át a megfáradt kultúrember disszonáns érzéseit, hanem ötvösfestőjüket hívták elő a nappali valóságba minden egyes alkalommal, ha magát az életet körforgásának valamelyik pontján át akarták alakítani — épületté, ékszerré, berendezéssé vagy ünnepélyesen elrendezett menetté." Vö. Warburg: , Portréművészet és firenzei polgárság. Domenico Ghirlandaio a Santa Irinitaban. Lorenzo de Medicinek és környezetének portréi" (Adamik Lajos fordítása), in: WARBURG 1995, 114. „Szimbölumait” Rembrandt is csak a megrendelőivel való életközösségből, a létfeltételekkel való mindennapos küzdelem során , nyerhette? ki. Vö. Woop 2014, 24., illetve SCHENKEVELD 1991, 14ff. Magam a , vállalkozó Rembrandt" Svetlana Alpers által markánsan megrajzolt képét (vö. ALPERS 1988) is e beágyazottság jelének látom (vö. itt a 194. oldaltól). 100 Talán ezt a normatív állapotot nevezi Radnóti , kivívott középértéknek" Warburgnál: vö. RADNÓTI 1986, 116—117. 53
