Page 49 [49]
OCR
A STÍLUS HETERONÓMIÁJA mint ezt a nyughatatlan, pólusok közt vibráló szerkezetet"?. Ily módon kerül Warburg értékvilágában a hangsúly rendre mindenféle egyöntetűség (pl. a stílus, a kifejezés, illetve a spontán jelentés evidenciáinak) felbontására. A nagy művészetben, sugallja Warburg, kódolva van ez a dinamika, és lejátszásra vár. Leginkább ezért tekinthető a Pathosformel warburgi elgondolása — függetlenül konstrukciójának erőteljesen dualisztikus jellegétől és a , polarizálás" normatív értékhangsúlyától — egy performatív képantropológia előfutárának és termékeny kiindulópontjának"3. A STÍLUS HETERONÓMIÁJA Az persze egyáltalán nem világos, hogy miként is értendő a gyakorlatban ez a , lejátszás" vagy ,polarizálás". Érdemes ezért egy pillantást vetni Warburgnak a saját ikonológiai elemzései során követett módszerére. Demonstrációm tárgyaként azt a már említett példát választom, amelyben egy hivatkozás erejéig — mivel a chiaroscuro kérdését érinti — Rembrandt is előfordul: Piero della Francesca Constantinus álmát ábrázoló arezzói freskójának [1.04] elemzését az 1913-14-es, mär emlitett Az antikizáló ideális stílus megjelenése a korai reneszánsz festészetében című tanulmányból. Warburg megérzi és tömören, de precízen kidolgozza az ellentmondást a guattrocento idején születő új perspektivizmus és a realizmus, ,a tér elvont fegyelme" és a vele járó pedáns illusztrativitás mindent egységesítő, lényegest és lényegtelent nivelláló formalizmusa, valamint a korabeli élet, a képeket teremtő-élvező szellemek nyugtalan, heterogén ösztönzései között. Nem a , fenséges festő" stílusának általános világosságáról vagy valószerűségéről beszél: inkább Piero itt alkalmazott festői megoldásának szerkezetében keresi a magyarázatot e mű kivételes szuggesztivitására. Ennek megfelelően mindenekelőtt a festő , tudományosan kivitelezett" fényeinek elkülönítésére figyel: arra a precizitásra, amellyel különbséget tesz az alvó császárt érő angyali fény és a mit sem sejtő őrök természetes megvilágítása között. Warburg szerint Pierót, akit közvetlenül egy északi (francia) miniatüra inspirälhatott, Masaccio szelleme, „a lenyegesnek és egyszerűnek az ismerete" óvta meg attól, hogy , szegényes leíró festészetté" silänyitsa müveszetet”*. A döntő az, hogy Warburg Piero festményeit (,a történeti elbeszélés arezzói stílusát") nem a vizuális egyöntetűség és töretlen kifejezés páldájaként szemléli — mondjuk WölfHin módjára —, hanem heterogén összetételű szövetként vizsgálja, amelyben különféle aktuális-politikai igények (pl. Johannész Palaiologosz görög császár arcvonásainak beazonosíthatósága), 72 Vö. JOHNSON 2012 73 A performativitäs általános kultúratudományi jelentőségéről Id. WIRTH 2002. 74 WARBURG 1995, 218—219. 47
