Oldal 21 [21]
OCR
BEVEZETÉS HELYETT szubsztancia, amely önmagát egyfajta lényegiségként volna képes kifejteni, beteljesíteni vagy elveszíteni: nem olyasmi, aminek elbeszélhető sorsa lehetne. Hegel még úgy vélte, hogy a modernitás korában a történeti reflexió többet és érvényesebbet tud mondani a művészet igazságáról, mint közvetlen jelenvalóságukban maguk a művek: ezért Hegel észjárásában a művészet végének bejelentése egyszersmind a művészetről való reflexió, a művészettörténet-tudomány kezdetével esik egybe. Tény, hogy akadémiai diszciplínaként a művészettörténet Hegel köpenyéből bújt elő, és indult hódító útjára a XIX. század közepén. Két évszázad után a posztmodern tudománykritika épp az ellenkező következtetésre jut: az egységes művészetfogalmon alapuló eurocentrikus művészettörténeti diskurzus végét deklarálja, miközben az abszolút értékétől, egyetemes érvényétől és világtörténelmi szerepétől megfosztott , művészet" sosem látott elevenségét, az így nevezett ezerféle kulturális gyakorlat burjánzását konstatálja. Rembrandt ennek az immár végéhez ért elbeszélésnek nem csupán az egyik kulcsszereplője volt, hanem bizonyos értelemben az egész történet foglalata és megtestesítője is. Semmiféle európai művészettörténeti narratíva nem kerülhette (és ténylegesen nem is kerülte) meg őt: nincs a tudománytörténetnek olyan iskolaalapító (Michael Podro kifejezésével , kritikai”) képviselôjel3, aki ne integrálta volna rendszerébe, ne foglalt volna állást vele kapcsolatban. Továbbá, jelenléte napjainkig folyamatosan kimutatható a mindenkori művészeti praxis eleven szövetében is: művész-szerepként, magatartás-mintaként éppúgy, mint bizonyos irodalmi és emocionális tartalmak, műfaji klisék, formai-szerkesztési megoldások, technikai eljárások stb. hivatkozási alapjaként, hatások és átvételek, illetve idézetek és hivatkozások formájában. A tulajdonnév idézőjelesítésének hangsúlyos gesztusát Mieke Bal részéről is nyilvánvalóan ez a paradigmatikus szerep indokolta. [Az egységelv nyomában] Nekem végül a Mozart-könyv újraolvasásával esett le a tantusz. Azért nem tudtam mit kezdeni a Reading , Rembrandt" filozófiai eklekticizmusával, mert egyszerűen nem volt — a Fodor Gézáéhoz hasonlóan elkötelezett, szuverén és érvelhető — saját álláspontom Rembrandt-ügyben. Hiába dolgoztam rajta már vagy két évtizede, hiába írtam több művéről is terjedelmes elemzéseket, hiába konferenciáztam, tanítottam tucatnyi alkalommal szemeszterről szemeszterre — sem az életműnek, sem a személyiségnek nem képződött meg egy olyasféle koherens világképi olvasata bennem, amely szilárd alapot kínált volna a legkülönfélébb kortársi interpretációk megítéléséhez.!§ Amikor 2006-ban, Rembrandt születésének 400. évfordulóján alkalmam nyílt 13 Popro 1982 14 Nemcsak Mieke Bal tanulmányaira igaz ez, hanem pl. Joseph Heller Picture This (Kepzeljetek el) c. regényére (Joseph Heller: Picture this, Putnam, New York, 1988, magyarul: Képzeljétek el, ford. Szilágyi Tibor, Árkádia, Budapest, 1990), vagy Peter Greenaway provokativ Nightwatchingjara is (Nightwatching. A View of Rembrandts The Night Watch by Peter Greenaway, Veenman Publishers, Rotterdam, 2006): utóbbi például annak a harciasan elitkritikus, morälis lázadónak a figuráját újította fel a maga jellegzetesen posztmodern modorában, amelyről a szigorú történészi kutatás mutatta ki, hogy nem több XIX. századi romantikus-ideologikus mítosznál. Bármily eredeti és élvezetes 19
