Oldal 16 [16]
OCR
BEVEZETÉS HELYETT tom, hogy anno merőben profán okokból kezdtem a Mesterrel foglalkozni — és most azért hozakodom mégis elő vele, mert ez a bizarr eredettörténet talán valami lényegesre is rávilágít munkám természetét illetően, és magyarázatot adhat bizarr szerkezetére. Úgy esett, hogy már művészettörténész hallgatóként is jobban vonzottak a bölcseleti kérdések, mint a muzeológusi-filológiai aprómunka, ezért harmadéves koromban az akkor újonnan induló esztétikát választottam második szakomnak. Filozófiai tanulóéveimnek egy sor meghatározó intellektuális élményt és fontos emberi kapcsolatot köszönhetek Balassa Pétertől Poszler Györgyig, Zoltai Dénestől Almási Miklósig — utólag visszanézve a legtartósabb hatást munkámra mégis Fodor Géza gyakorolta, noha vele nem ápoltam szorosabb személyes kapcsolatot. Ám a Mozart-opera világképéről írott, a Magvető Könyvkiadónál 1974-ben publikált monográfiája? az első pillanattól fogva delejező hatással volt rám. Mivel már zenekedvelő kiskamaszként elköteleződtem a bécsi klasszikusok mellett, igazán nem esett nehezemre ráhangolódni a könyv témájára. Szégyellnem illene bevallani, de ami elsőre lenyűgözött, az e munka impozáns — és nyilván távlatos szellemi dimenziókat sejtető — terjedelme volt: a hatszáz oldal, amelyet szerzője a zseniális zeneszerző főműveinek szentelt. Filozófiai megalapozottságát, muzikológiai és dr-amaturgiai elemzéseinek mélységét, gondolati koherenciáját és részletgazdagságát csak később, és csak fokozatosan tanultam meg értékelni, de a feladat nagysága, a Mozartnak és a mesteroperáknak való megfelelés törekvése olyan szemléletesen fejeződött ki a vaskos könyvtest plasztikumában, ami engem azonnal levett a lábamról. Mi több: fejembe vettem, hogy én is valami hasonlót fogok csinálni. De, mint ez fiatal emberekkel oly gyakran megesik, nekem is előbb voltak nagyra törő ambícióim, mint konkrét kutatási témám — nem beszélve a mondandóról. Keresni kezdtem hát a , nekem való" egyetemes klasszikust, az én területem Mozartját: így találtam Rembrandtra. Akkor még mit sem tudtam arról, hogy hasonló becsvágy fűtötte a világhírű Michelangelo-kutató Charles de Tolnayt (Tolnai Kärolyt) is, aki — igaz, 1958-ban, rég befutott világhírű tudósként — nyilatkozott úgy, hogy , csak a legnagyobb mesterekkel érdemes foglalkozni, a többi nem érdekes". Rembrandt lett tehát a témám. Rásegített az elhatározásra, hogy ekkortájt — Lord Clark említett bevezetése mellé — ajándékba kaptam egy igazi alapmunkát, Horst Gerson New Yorkban publikált, nagy alakú és többkilós oewvre-katalógusátő is. Annak, aki FODOR 1974 4 Genthon István feljegyzését Beke László idézi Tolnay magyar nyelvű Michelangelo-könyvének utószavában, ld. Beke László: Pályakép és , világkép", in: Tolnay, Charles de: Michelangelo: Mű és világkép, Corvina, Budapest, 1975, 367, n. 3. A kérdést részletesen tárgyaltam Tolnayról írott esszémben: RÉNYI 2006B. A remekmű mibenléte mint teoretikus probléma akkoriban amúgy is , benne volt a levegőben": Radnóti Sándor épp A Mozart-opera világképe kapcsán közölt nagyszabású filozófiai esszéjében mutatta meg, hogy azt a fajta műalkotást illethetjük ezzel a terminussal, amelynek érték-mivolta , consensus omnium — közmegegyezés — az európai kultúrában", tehát nem szorul sem valamely filozófiai-esztétikai rendszer, sem kivételes képességű connaisseur-ök magabiztos ízlésítéletének igazolására. RADNÓTI 1977, 90. 5 Gerson 1968 QW 14
