OCR
ADALÉKOK A VÖRÖS ŐRSÉG HATÁRVÉDELMI SZEREPÉHEZ esetben is részegen, borosüvegekkel a kezükben törtek-zúztak a faluban, kárt téve így a lakosok magántulajdonában is. Szintén alkoholtól bódult állapotban egy alkalommal harminc helyi férfit kényszerítettek arra, részben fenyegetésekkel, részben lövöldözéssel, hogy tíz kocsit fogjanak be számukra a legfontosabb mezőgazdasági munkák időszakában. Mindezt a helyi munkástanács megkérdezése nélkül cselekedték meg. A közlekedési eszközök hiánya egyébként az egész demarkációs vonalon jellemző vonás volt, így a szekerek önkényes eltulajdonítása általános jelenségnek számított. A szuloki munkástanács panaszában meg is jegyezte, hogy a vörösőröknek valóban szüksége van a kocsikra, de ezek igénybe vétele a munkástanács tagjaival való előzetes egyeztetés után vehetők igénybe, és nem pedig így, erőszakos módon. Egy datálatlan sajtójelentés szerint, amely nagy valószínűséggel június 10. napján keletkezett — mivel május 10-én még nem, július 10-én pedig már nem tartózkodtak Szulokon -, néhány helyi földműves, megelégelve az erőszakosságot, vasvillákkal támadt három vörösőrre, valamint az egység parancsnokára is. A szakasz többi tagja társainak segítségére sietett, amikor is ezzel egyidőben szerb csapatok támadták meg a falut. A támadást a vörösőrök visszaverték, a lövöldözés a szerbekkel még az erdőben is folytatódott. A jelentés szerint a szerb egységgel vívott harcnak nem volt sebesültje.? A Szulokon állomásozó vörösőrszakasz erőszakoskodásai oda vezettek, hogy 1919. július 8-án politikai akaratra távozásra kényszerültek a településről. A szuloki munkástanács vezetése ráadásul kérte az ügy kivizsgálását és az egység felelősségre vonását." Említésre méltó a Tab községből érkezett, ekkor már munkásmozgalmi veteránoknak számító férfiakból álló egység, amely törekedett a helyi lakossággal való jó viszony kialakítására. A tabi vörösőrök népgyűlést rendeztek Patosfán, Németladon és Homokszentgyörgyön is. Természetes módon ezek a népgyűlések alkalmat adtak a politikai agitációra, a szervező munka fő motivációja is mindenképpen ez lehetett. A népgyűlések előadói az egység parancsnokai, Boncz József és Somogyi Ferenc voltak.? A később a fehérterror áldozatává való, asomogyi munkásmozgalom 1956 utáni emlékezettörténetének egyik legnagyobb kultusszal bíró — a fehérterror áldozataként annak , mártírja" is —, , civil" foglalkozását tekintve tabi nyomdász Somogyi Ferenc amúgy is neves 33 A kaposvári sajtóelőadó jelentése Szulok megtámadásáról: Rippl-Rónai Vármegyei Hatókörű Városi Múzeum. Újkortörténeti Fotógyűjtemény, 197. 34 MNL SVL Főispáni, 1919/1969. 355 Somogyi Munkás, XVI. évf., 1919. május. 23. MNL SVL XV. 44. Dr. Andrássy Antal főlevéltáros gyűjteménye. * 113 ¢