Oldal 49 [49]
OCR
POSZTMODERN TENDENCIÁK AZ ÉSZAK-AMERIKAI PROTESTÁNS HOMILETIKÁBAN McClure is Jacgues Derrida (1930—2004)" francia filozófustól vette. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy ezek a homiléták az egész derridai életművet feldolgozva fogalmazták meg saját homiletikájukat, hiszen Derrida munkásságának feldolgozása és bemutatása eleve nehéz, mert tagadja ahagyományos könyv modelljének érvényességét, új metafizikai fogalmakkal kísérletezik, és gondolatai más filozófusok szövegeinek kritikáján keresztül bontakoznak ki.? Rose és McClure a posztmodern autoritáskrízis problémájára mégis a dekonstrukció gondolatával válaszol. Derrida szerint a struktúra szó egyidejű az ismeretelmélettel, az értelmet és a jelentést már eredetében meghatározza a nyelvi jel, így a metafizika nem egyszerűen működésképtelen hagyomány, hanem sóvárgás a jel eltörlésére, a tiszta jelenlétre és az eredet megtalálására. A nyelv, a jel és az írás nem külsődlegesek a jelentéshez képest, mert nincs tiszta jelentés. Így jelentésről csak egy jelsorozaton belül beszélhetünk, és minden az ertelemtudaton nyugszik.”? A derridai dekonstrukció az időbeliség és jelszerűség együttes paradoxonján alapul. A valóságot leíró jelek mozognak és rendszerré szerveződnek, de mivel a rendszer időbeli, ezért állandóan megbomlik és újjászerveződik, ezért nincs olyan független nézőpont, ahonnan a jelek és az idődimenzió mozgásától függetlenül lehetne vizsgálni a folyamatokat, ez csak belülről lehetséges, tehát a dekonstrukció feladja a metafizikán túli nyelv lehetőségét, s vizsgálódását az időben és mozgó jelekben végzi." Derrida szerint a dekonstrukció felelősséggel jár, az örökséghez való hűség értelmében. Ebben az örökségben látja az igazságosság és a demokrácia eszméjét, amely dekonstrualhatatlan — ez az eszme eljövendőben van, helye és ideje nem valóságos, de , az igazságosság leküzdhetetlen vágya kapcsolódik ehhez a varakozäshoz”.” Viszont Derrida kritikus azokkal a gondolatokkal szemben, 2 Jacgues Derrida (1930-2004) algériai zsidó családban született. Tanulmányai során Leuvenben Husserlről írt diplomamunkát, melyet a Harvard Egyetemre kapott ösztöndíja követett. 1975-től minden évben előadást tartott a Yale egyetemen, 1980-ban már konferenciát rendeztek munkásságáról Cerisy la Salle-ban, de a francia tudományos életben nem ismerték el, és nem fogadták el pályázatát Paul Ricoeur megüresedő professzori állására, melynek oka, hogy munkássága az irodalomtudományi diskurzusokban, teológiában lett jelentősebb, mintsem a filozófiában. Lamár Erzsébet: Találkozás a Másikkal: Metafizika-kritika és etika Derrida kései írásaiban, in Világunk határai, Budapest, Eötvös Collegium Filozófia Műhely, 2014, 245—257. Jacgues Derrida: A struktúra, a jel és a játék a human tudományok diskurzusában, in Pethő Bertalan (szerk.): A posztmodern, Budapest, Gondolat, 1992, 265. Craig G. Bartholomew —Michael W. Goheen: Christian Philosophy: a systematic and narrative introduction, Grand Rapids, Michigan, Baker Academic, 2013, 189. Olay Csaba -— Ullmann Tamás: Kontinentális filozófia a XX. században, Budapest, LHarmattan, 2011, 428. 26 Jacgues Derrida: Hit és tudás, Pécs, Brambauer, 2006, 33. +47 »
