Oldal 40 [40]
OCR
DOMA PETRA Ujságban. A terjedelmes írás kitér Edo mulatóinak és színházainak elhelyezkedésére, kinézetére, továbbá beszél az előadásokról is, melyek , hasonlithatatlanabbul kôltéiebbek, naivabbak, szenvedélyesebbek és [...] emberiebbek”,% mint a nyugati előadások, de Vahothoz hasonlóan ő is úgy véli, hogy ezek a drámák , nem járnak saját lábaikon, [...] még mindig a khinai mintákat utánozzák, ami oly tehetséges nemzetnél, mint a japáni, mindenesetre nagyon feltünő". Torzitäsok természetesen ebben a szövegben is vannak, s nehéz megítélni, hogy Sámi pontosan mit látott, mivel minden esetben nyugati élményeihez hasonlította, és az ismerős terminológiával próbálta megmutatni a látottakat. A szöveg végén felsőbbrendűséget is lehet érezni, amikor a szerző a japán színműirodalom értékét próbálja megítélni. Végül a látottak alapján — melyek szerinte a , legbizarrabb képzelmeknek zürzavaros vegyülete"? — arra a következtetésre jut, hogy a drámaírás Japánban még a gyermekkorát éli. Ebben az esetben egy külföldi utazó egy-egy előadás megtekintése után, a japán történelem, irodalom és a legendák behatóbb ismerete nélkül valóban , zavarosnak?" és érthetetlennek ítélheti az előadások cselekményét. A kabukidarabok ebben az időszakban azonban már rendkívül kifinomultak voltak, az egyik legnagyobb drámaírójuk Csikamacu Monzaemon (1653-1724), akit a „japän Shakespeare” nevvel is illetni szoktak, szämos olyan darabot hagyott az utökorra, amelyet dramairodalmi szempontböl semmikeppen sem lehet kezdetlegesnek nevezni. Ennek ellenere az 1800-as evek vége a nyugati színház megjelenésével nem várt kihívások elé állította a műfajt, így elképzelhető, hogy valóban , zavaros", a nyugati színházhoz igazodni próbáló előadások is színre kerültek már ebben az időszakban. A következő hosszabb cikk tíz évvel később jelent meg. 1885-ben a Képes Családi Lapokban Senger János ír szintén a kabukiról, de ő már külön női színházak meglétét is említi. Ez különösen fontos, mert 1877-től feloldották a nőket korlátozó színpadi rendeletet, így erre valóban volt lehetőség. Senger — aki feltételezhetően külföldi tudósításokból tájékozódott — kitér rá, hogy a színházi esték valójában napok, mivel az előadások délelőtt tizenegy órától akár éjfélig is tarthatnak. Emlegeti a közönség erőszakszeretetét, amely miatt számos programban szerepel olyan előadás, melyben valaki szeppukut követ el, s ezt sok művérrel teszik még látványosabbá. Az alapvetően sok kritikai felhangot tartalmazö iras a zenet is egyhangünak, izetlennek, igazi „kinszenvedesnek” itelte.?° 33 Sámi Lajos: Japán hajdan és most. (Befejező közlemény). Szinészek és szinházak, Vasárnapi Ujság, 1875. november 14. 34 Uo. 35 Uo. 36 Senger János: Japáni és khinai szinházak, Képes Családi Lapok, 1885. március 8. 038
