OCR
326 TAKACS-SANTA ANDRAS Az , intézmény" szó ebben a tanulmányban nem a köznapi, hanem a szociológiai értelmében szerepel: intézmény az, ami rendszerré, rendszeressé válik (intézményesül) egy társadalomban. Vagyis a társadalmi intézmények a társadalom azon alkotóelemei, amelyek képesek reprodukálni önmagukat, és így jellemzően nemzedékeken átívelően léteznek. Megkülönböztethetünk gazdasági, politikai, jog- stb. intézményeket (Miller 2019). Az intézmények bizonyos cselekedeteket lehetővé tesznek az emberek vagy szervezetek számára, míg más cselekedeteket meggátolnak, de legalábbis megnehezítenek. Vajon milyen társadalmi szereplők lennének képesek szikrákat adni egy új kultúra létrejöttéhez és így a Nagy Ökológiai Fordulathoz? Talán a legígéretesebb lehetőség az, ha az ökológiailag elkötelezett, de önmagukban sok változtatásra nem képes egyének összefognak egymással, és olyan (ki9közösségeket, alapvetően baráti társaságokat alkotnak, amelyek új intézményeket létrehozva és egy új gondolkodásmódot terjesztve kristályosodási magvai lehetnek egy új kultúrának. A társadalmi atomizáció meghaladása jelenti tehát az egyik leginkább reményteli kiutat az ökológiai válságból! Miért tűnik reális forgatókönyvnek a közösségek újrafelfedezése? A Homo sapiens mintegy 200 ezer éves történetének (Marean 2015) döntő részében az emberek kis vadászó-gyűjtögető közösségekben éltek, a mezőgazdaság bő tízezer évvel ezelőtti kialakulása után pedig egyre többen és többen faluközösségekben. Még a XIX. század elején is a világ emberi népességének 97-98 százaléka falvakban lakott, vagy pedig nomád életformát folytatott állattartóként, illetve vadászó-gyűjtögetőként (Ponting 1991 — vagyis alapvetően közösségekben létezett. A látványos társadalmi atomizáció, az ,egyszemélyes csoportok" (Csányi 2002) általánossá válása csak a XIX. században induló és a XX-XXI. századra kiteljesedő tömeges urbanizáció terméke. Történelmi távlatból nézve tehát a jelenlegi, atomizált társadalmak tekinthetők egyértelműen anomáliának, s így emberi természetünktől korántsem volna idegen visszatalálnunk a közösségekhez. Sót, döntő többségünkben ott van a határozott vágy a közösségi létre, és saját bőrünkön érezzük manapság a közösségek meglehetősen általános hiányát. Milyen közösségekről van szó? Ezen a ponton fontos tisztáznunk, hogy mit is értünk itt és most közösségen. Ezt a fogalmat ugyanis már csak a társadalomtudományokban is sokan sokféle értelemben használták (jó áttekintést ad Légmán 2012), és akkor a szó köznyelvi jelentéseiről még nem is beszéltünk. Itt és most olyan közösségekről van szó, amelyekre az alábbi négy tulajdonság mindegyike igaz. Egyrészt a közösség tagjai rendszeres és gyakori személyes interakcióban állnak egymással, továbbá rendszeres időközönként azonos térben tartózkodva kommunikálnak egymással. Nem tartoznak ide tehát a tisztán virtuális közösségek. Továbbá a rendszeres és gyakori személyes interakció nagy