OCR
2 NEM KÖLTÖZHET MINDENKI VIDÉKRE". VÁROSI KÖZÖSSÉGI VÁLASZOK 317 működési projektet is vittek a helyi önkormányzattal: az egyik a Municipalities and Transition nevű egyéves, jógyakorlatokat feltérképező projekt, aminek keretében az önkormányzatok és a civilek közötti együttműködési lehetőségeket, mintázatokat igyekeztek felmérni és kidolgozni. A másik a helyi élelmiszer-stratégia, aminek keretében felmérték a lehetőségeket, majd pedig akciótervet dolgoztak ki az Átalakuló Mozgalmak hazai csíráit támogató és koordináló Védegylet" mentorálásával és finanszírozásával. Az Átalakuló Wekerle egyik alapítója és motorja, Tracey Wheatley szerint az ÁW nem annyira mozgalom, mint inkább egy közös hely által meghatározott kulturális közeg, tanuló-közeg közös identitással, közös értékrenddel és közös tevékenységekkel (T. W. 2023), amiből aztán többféle tevékenység indult útjára. E folyamatnak része az is, hogy van, aki túllép a civilségen, és más utakon is igyekszik a lokális közösség érdekében tenni. Ilyen az ÁW egyik alapító és oszlopos tagja, aki a civil működés mellett önkormányzati képviselőként is dolgozik a Wekerletelepert. 1! http//xn--vdegylet-bla.hu/kiskozossegek/