Seite 257 [257]
OCR
TERMÉSZET, MŰVÉSZET, AKTIVIZMUS 255 Végül a harmadik szakasz az 1990-es évek elejétől Tufnell könyvének megjelenéséig (2000) tart, amit a környezeti kérdésekkel való még közvetlenebb és aktívabb kapcsolattal, valamint a művészet, a társadalom és a környezet közötti kapcsolatok újravizsgálatával írt le. A szerző szerint e szakaszra a performativitás dominanciája, a környezeti kérdésekhez való aktív hozzászólás, figyelmeztetés és a róluk való tanúskodas jellemz6 (Tufnell 2006: 94; idézi Thornes 2008: 404). A környezetművészek az 1960—70-es évektől kezdve egyre inkább tematizálják munkáikban a súlyos ökológiai problémákat és ezzel együtt az őslakos népek jogait, a biokulturális örökség eltűnését, az állatok és a növények jogait, az antropocén hosszú távú hatását mind a természetre, mind a kultúrára. A korszakban felerősödő ellenkultúrától, a társadalmi, kulturális és környezeti mozgalmaktól nem független ez a fejlemény, és a környezetművészet aktivizmusát egyértelműen inspirálta a jelenség. Ugyanígy hatással voltak rá az akadémiai/egyetemi és oktatási szcénában megjelenő változások, a környezeti nevelés, a környezettörténet és a környezetfilozófia térnyerése. A korszellem hatására a művészek maguknak is feltették a — fentebb már bemutatott — kérdést, azaz, hogy hol van a művészet helye az antropocén korban és a klímakatasztrófára adható válaszok között. A válaszadási kísérletek a környezetművészeti jellegen túl óhatatlanul etikai és politikai orientációt is adtak a munkáknak. A művészeket tematikusan ugyan a kortárs környezeti és társadalmi problémák motiválták, művészi kifejezésmódjukat azonban korábbi, 20. századi irányzatok, iskolák is inspirálták. Ilyen az avantgárd, annak radikális experimentalizmusa és ama törekvése, hogy elmossa a különbséget a művészi és hétköznapi között. Hatott rájuk továbbá a formák esszenciáját kereső minimalizmus, illetve a koncepciókra és ideákra fókuszáló konceptualizmus (Hubbell-Ryan 2022: 156-158). Nicolas Bullot a környezetművészet funkciója kapcsán felveti azt az igencsak nyugtalanító kérdést, hogy vajon ezek a munkák képesek-e a környezeti értékeket megerősítő társadalmi változást létrehozni, és miként kerülhetik el, hogy üres propagandává váljanak. Ebben szerinte a művészet alapvető funkcióinak van szerepe és feladata: a nyomon követésnek, az érzelmek manipulálásának, a kooperatív cselekvésnek, a környezeti reflexiónak, valamint a művészet és a tudomány együttműködésének (Bullot 2014: 511. A környezetművészet és a kapcsolódó környezeti etika az összes érzékünket és érzelmünket bevonja. Ugyanezt a kérdést feszegeti Nathalie Blanc és Barbara L. Benish, akik határozottan állítják, hogy a környezetművészet képes mély átalakulást véghezvinni a természettel és a környezettel való viszonyunkban (Blanc-Benish 2017: 204). A környezetművészet funkcióját és hatását firtató kérdések arra mutatnak, hogy ez a fajta megközelítés túllépést sürget az esztétikai értéken és a reprezentativitáson. A műfajon belüli megkülönböztetést a reprezentatív és a nem-reprezentativ/performativ/részvételi kategoriakba rendezés teszi leginkább világossá, aminek megktilonbdztetéséhez a szakirodalom Gsszefoglalja Thornes 2008) a tâj (landscape) €s a környezet (environment) fogalmakat hívja segítségül. Ebben az értelmezési keretben a reprezentatív művészet tárgya a táj, ,egy kulturális
