Oldal 211 [211]
OCR
TAJOLO 209 mányágak saját felfogásukhoz, forrásaikhoz hajlítva tesznek kísérletet a tájak történetiségének értelmezésére és definiálására. Jó példa a hazánkban nagy népszerűséggel zajlott , A táj változásai a Kárpát-medencében" című, Füleky György által szervezett konferenciasorozat, ahol a konferenciánként változó , hívószavak" ellenére is inkább kaleidoszkópszerű táji érdeklődés nyilvánult meg (lásd pl. Füleky 2004; 2012). További jellemző még az is, hogy a tája mai megközelítésekben gyakran a környezet és az ökológia szavakkal is fedésbe kerül, olykor azok szinonimájaként értelmezik. Vagyis a , tájreleváns" tartalmak nem feltétlenül a táj címkéje alatt jelennek meg. A kérdés összetettsége és hatalmas szakirodalma miatt jelen írás nem kívánja összefoglalni a tájtörténeti kutatásokat, azonban a táj értelmezésének két nagy csoportjáról mindenképpen hasznos lesz szólnunk. Ian D. Whyte objektív és szubjektív megközelítésekre bontja a tájtörténeti kutatásokat (Whyte 2002: 12—26; Antrop 2019: 2). Az objektív kutatások célja a táj emberi és természeti hatásra visszavezethető változásának hosszú távú folyamatát megismerni. Ebben fontos a táj fizikai alkotóinak vizsgálata, éppen ezért , Strukturális és tájképi megközelítésnek" is nevezhető (Whyte 2002: 15). Az angol landscape history jelentős eredményeket ért el a kérdésben, a módszer, a forrásértelmezések és a helyi feltárások tekintetében. A kutatási terület egyik klaszszikusa William George Hoskins, aki a 7he Making of the English Landscape című könyvében Anglia tájtörténetének korszakait mutatta be a neolitikumtól a 20. század közepéig (Hoskins 19819. Írásában mérföldkőnek számított a táj egészének történeti forrásként való használata. Az 1950-es évektől kibontakozó landscape history a folyamatszerű kérdések megválaszolására sarkallta a kutatókat, ezen belül pedig, hogy milyen társadalmi tényezők és környezeti feltételek voltak hatással a tájak kialakulására (Antrop 2019: 7; Johnson 2005: 1209. A vizsgálat alapját a légifotók, a levéltári térképek és -dokumentumok és intenziv terepbejaras képezték. Hoskins kritikajat tajtortenetének személyessége, az értelmezés olykor túl általánosító, néhol történetietlen volta váltotta ki, jóllehet a kritikusok Hoskins elévülhetetlen érdemeire is felhívták a figyelmet (Whyte 2002: 15-16; Matless 1993). Az utókor kritikája jól mutatja, hogy az objektív és a szubjektív megközelítés közötti különbségtétel a térbeli fordulatot követően a tájtörténeti kutatások alapvetésévé vált. Objektív jellegű a német kultúrtáj-történeti iskola is, melynek homlokterében a tájak kialakulásának folyamata áll. A fiatalon elhunyt Ilyés Zoltán több munkájában is ismertette az iskola kutatási eredményeit (összefoglalóan: Ilyés 2007: 18-27). Ő maga a gyimesi kultúrtáj kutatásával a német vizsgálatok egyik klaszvizsgálatának egyik kiváló példája, melyben a tájat ,perzisztens” és ,reliktum” elemekre bontva veti történeti elemzés alá. Ilyés kutatásai a szubjektív vizsgálatok tekintetében is mérvadók, hiszen Gyimest — mint már említettük — nemcsak egy táji elemekből (kaszálók, rétek, kerítések stb. álló rendszerként vizsgálta, hanem annak szimbolikus értelmezési síkjait is bemutatta. Az objektív tájvizsgálatok lényegi eleme a táj elemeinek felismerése, azok kataszterszerü leltärba vétele és értelmezése. A mára klasszikussá érett tájtörté
