Seite 160 [160]
OCR
158 VARGA ANNA Molnár Zs. et al. (2008: 14—27) az alábbiakat fűzi hozzá e definícióhoz: , Magyarországon, Európa közepén, ahol a tudomány és a városi tudás régóta befolyással van a paraszti tudásra, értékrendre, az alábbi definíciót használjuk: a körülöttünk levő természeti-agrár tájról, annak élővilágáról, az emberi tevékenységeknek a gazdálkodói tapasztalatokon alapuló, de évszázados, közösségi tudáselemeket is őrző, a tudománytól zömmel független, a társadalmi élet rítusaihoz is kötődő tudás, tapasztalat, hitvilág." A HÖT fontos jellemzője, hogy míg egyes elemei szinte változatlanok (hitvilág, világkép), addig számos, főként gyakorlati tudásra vonatkozó eleme a környezet állandó változásával dinamikusan alakul, folyamatosan újabb és újabb tudáselemekkel bövül (Menzies-Butler 2006: 1-17). A HÖT alapvetően négy, szervesen kapcsolódó részből áll: — általános tudás (az élő és élettelen természeti környezetre vonatkozó ismeretek, tudás), — gyakorlati tapasztalat (a tájhasználattal, gazdálkodással kapcsolatos gyakorlati és tapasztalati tudás), — világnézet (hitvilág, értékrend), — hagyományos tanulási módszerek (pl. a tudás generációról generációra való közvetlen továbbadása, meséken, történeteken keresztüli, tapasztalati és a természettől való közvetlen tanulás) (Berkes et al. 2000; Turner et al. 2000; Whiteman-Cooper 2000; Berkes 2008: 203-220; Molnar Zs. 2014). A népi természetismeret és azon belül a hagyományos ökológiai tudás (pl. gyógynövények használata, állatok és növényfajok háziasítása) kutatásával évezredek óta foglalkozik a tudomány világa, elsősorban az orvos- és agrártudomány (pl. Cato: De agricultura IKr. e. 160 k.], Columella: De re rustica [Kr. u. 61-65 k.]— Columella 2005). A kortárs hagyományos ökológiai tudás kutatása a 20. század második felében erősödött meg, elsősorban kulturális antropológiai, ökológiai és természetvédelmi kérdések megválaszolása, illetve a gyarmatokon élő őslakosok emberi jogainak védelme kapcsán (Smith 2010; Hunn 2007; Berkes 2008: 258). Ezekre a kutatásokra jellemző, hogy csaknem mindig megfogalmaznak fenntarthatósági, természetvédelmi célú javaslatokat, amelyek az adott kérdés megoldására (Berkes et al. 2000) vagy a hagyományos ökológiai tudás továbbéltetésére és felhasználására vonatkoznak (Varga et al. 2017b; 2019). Az elmúlt évtizedekben világszerte fokozatosan nő azoknak a természetvédelmi célú tevékenységeknek a száma, melyek a HÖT-öt elméleti és gyakorlati szinten is eredményesen alkalmazzák (pl. Hunn et al. 2003:79; Ens et al. 2015; Roué— Molnár 2017), viszont lényeges megemlíteni, hogy vannak kevésbé sikeresek esetek is, melyek ennek a tudásformának alaposabb ismeretére és egy alázatosabb megközelítésre intenek (Nadasdy 1999; Ween-Riseth 2011; Padilla-Kofinas 2014; Pooley et al. 2014). A HÖT alkalmazását a tudományban és a természetvédelemben azonban számos tényező nehezítheti. Huntington (2000) és Heikkinen et al. (2012) listáit továbbgondolva ezek a következők:
